Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika
Belpolitika
Szent Erzsébet adománygyűjtés Öreghegyen Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2013. november 15.

Image Ami az egyik háztartásban feleslegessé vált, azt egy másik családban nagy örömmel fogadják. Ezen az elven szervezte meg immáron harmadik alkalommal adománygyűjtését az Öreghegyi Közösségi Ház. A lakossági felajánlásokat Árpád-házi Szent Erzsébet névnapjához kapcsolódóan 2013. november 20.-ig várják, szívesen fogadnak felnőtt- és gyermekruhán túl minden olyan adományt, amire egy háztartásban szükség lehet.

Tovább...
 
Elindult az Ilyen a mi iskolánk sorozat Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2013. november 15.

Image Százötvennél is több diák vett részt az „Ilyen a mi iskolánk” című új programsorozat nyitó rendezvényén, melyre  a hármas jubileumot ünneplő Ciszterci Szent István Gimnáziumban került sor. A program célja, hogy segítse egymás jobb megismerését és a közösségépítést az intézmények és a diákok körében.

Tovább...
 
Kifele az elefántcsonttoronyból Nyomtatás E-mail
Írta: Trupka Zoltán   
2013. november 15.

Székesfehérváron 1995 óta - immár tizenkilencedik alkalommal - találkoznak minden évben mindazok, akik tenni szeretnének az áltudományos és tudományellenes nézetek terjedése ellen. Az összejövetel célja, hogy a egyrészt fórumot kapjanak, másrészt tapasztalatot cseréljenek, és egymástól is tanuljanak a résztvevők, hiszen egy csillagász nem feltétlenül tud szakvéleményt mondani orvosi kérdésekben, egy biológustól sem várhatjuk el, hogy kvantumfizikai problémákban állást foglaljon.

Tovább...
 
JÁRDATAKARÍTÁS A HÁZ ELŐTT - A TULAJDONOSOK FELADATA RENDBEN TARTANI Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 12.

Image A Városgondnokság felhívja az ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy önkormányzati rendelet alapján az ingatlanokon kívül is vannak tisztántartási, területrendezési kötelezettségeik. A rendelet alapján a tulajdonos feladata az ingatlan előtti járda, illetve úszótelek esetén az épület körüli járda és az úttestig terjedő terület gondozása, tisztántartása, szemét- és gyommentesítése.

Tovább...
 
1300 középiskolás indul a tőzsdeversenyen Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 12.

Idén tizenöt éves a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) népszerű pénzügyi-értékpapírpiaci versenye és tőzsdejátéka, a „Tőzsdejáték Középiskolásoknak”. A versenyre mintegy 180 középiskolából érkeztek nevezések. A versengés nem csak országos szinten zajlik: 32 csapat határon túli régiókból vesz részt a megmérettetésen.

Tovább...
 
Folytatódik szerdán a Magyarság és Európa Szabadegyetem Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 12.
Újabb állomásához érkezik a Magyarság és Európa Szabadegyetem. A november 13-i, szerdai programon a magyar királyi csendőrség történetét ismerhetik meg az érdeklődők.
Tovább...
 
Nyílt napokon várják a továbbtanulás előtt állókat Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 12.

Image A következő hetekben megnyitják kapuikat a középiskolák és a gimnáziumok a 8. osztályos, illetve a hat évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkező tanulók és szüleik előtt. Az érdeklődők nyílt napokon ismerkedhetnek az intézmények képzési programjaival és a bekerülés feltételeivel.

Tovább...
 
KEZDŐDIK A VELENCEI-TÓ VÍZPÓTLÁSA Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 11.

Image A Velencei-tó vízállása a szabályozási sáv alá került, ezért november 12-én, kedden megkezdik a vízutánpótlást. Ezalatt a Székesfehérvár-Kisfalud-Dinnyés közötti kerékpárútnak az M7 autópálya keresztezésében lévő szakasza víz alá kerül. A tóvízállása hétfőn reggel 119cm az ideális 145 helyett. Az idén leesett csapadék mennyisége meghaladja a sokáves átlagot.

Tovább...
 
II. ADVENTI JÓTÉKONYSÁGI KIÁLLÍTÁS ÉS AUKCIÓ Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. november 11.

Image Második alkalommal szervez jótékonysági aukciót a „Vigyázó Kéz” Gyermekvédelmi Egyesület. A decemberi árverést megelőzően november 14-én, csütörtökön 18.00 órakor nyílik az a Jótékonysági Kortárs Művészeti Kiállítás, amelyen megtekinthetőek a művészek, kézművesek által felajánlott alkotások.

Tovább...
 
Már dolgoznak a munkagépek a 81-es főúton Nyomtatás E-mail
Írta: Dominkó Anita   
2013. november 08.

Image A 81-es főutat több szakaszon újítják fel - a részletekről helyszínen számolt be Törő Gábor, miniszteri útügyi biztos, Molnár István a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Megyei Igazgatóságának igazgatója és Fenyves Péter, Mór polgármestere.

Tovább...
 
EGYÜTTMŰKÖDÉST ÍRT ALÁ A SZÉKESFEHÉRVÁRI TÖRVÉNYSZÉK ÉS A TANKERÜLET Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2013. november 08.

Image Együttműködési megállapodást írt alá tegnap délután a Klebersberg Intézményfenntartó Központ és a Székesfehérvári Törvényszék. A „Nyitott bíróságok” program célja többek között, hogy a diákok az életkori sajátosságaiknak megfelelően betekintést nyerjenek az igazságszolgáltatás munkájába, megismerjék a magyar jogrendszert.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1391 1392 1393 1394 1395 1396 1397 1398 1399 1400 Következő > Utolsó >>

Eredmények 15335 - 15345 / 20422