Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika
Belpolitika
Megérkeztek a baptisták Port-au-Prince-be, a haiti fővárosba Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 18.

ImageAz árvák helyzete eddig sem volt jó Haitin, de a 2010. január 12-i pusztító földrengés után sokkal többen lesznek, és ellátásuk sokkal nehezebb lesz. Az UNICEF tájékoztatása szerint a lakosság 46%-a 18 évnél fiatalabb, így a gyermek áldozatok száma is tragikus mértékü. A katasztrófa után egy nappal a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsoportot indított a katasztrófa sújtotta Haitire. A csoport vezetője a székesfehérvári Pavelcze László, akitől rendszeres tudósításokat kapunk majd a helyszínről.

Tovább...
 
Az MSZP az emberek helyett a korrupció mellé állt Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2010. január 18.

Image- A VII. kerületi Fidesz frakcióvezetője azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a börtönben ülő Gál György választókerületében ebben a ciklusban már biztosan nem lehet időközi választást tartani. Vattamány Zsolt az előzményekről szólva elmondta, hogy az ingatlanpanamázás miatt rácsok mögé került SZDSZ-es politikus már egy éve nem vesz részt a képviselőtestület ülésein, mandátumának megszűnését ezért már decemberben meg kellett volna állapítani.

Tovább...
 
Megnyílt a Jobbik irodája Székesfehérváron Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 18.

Megnyílt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Fejér megyei (és egyben székesfehérvári) irodája Székesfehérváron, a Piac tér 12-14, szám alatti, a köznyelvben Pártok Házának nevezett épületben, a buszállomás mellett, a földszint 3. számú helyiségben. Kummer Ákos alelnöktől megtudtuk, hogy az iroda egyben otthont ad a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Fejér vármegyei /székesfehérvári szervezetének is.

 
Szociális válság, munkanélküliség Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 18.

ImageBeismerő vallomásnak tekinthető az MSZP-kormány által felügyelt Ecostat tegnapi jelentése, amely szerint szociális és bizalmi válság lesz Magyarországon a következő években. Szemben a kormánypárti kutatókkal, a Fidesz már évekkel ezelőtt figyelmeztetett a szociális válságra és az ezzel kapcsolatos bizalmi válságra, akkor a Gyurcsány-kormány és a szocialisták hazugsággal vádolták a Fideszt.

Tovább...
 
Tizenhárom nap alatt 3 millió forint a rászorultaknak Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye   
2010. január 16.

ImageA Székesfehérvári Püspökség a Palota kertjében negyedik alkalommal szervezett adventi programokat, és igényes kézműves vásárt, melyet több ezer fehérvári polgár látogatott. Ezeknek az adventi rendezvényeknek kiemelt célja, hogy lehetőség nyíljék az emberek számára rászoruló embertársaik megsegítésére.

Tovább...
 
Fogadalmi szentmise és jótékonysági batyubál Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 16.

ImageSzent Sebestyén napján, január 20-án fogadalmi szentmisét celebrál Spányi Antal megyés püspök a felsővárosi Szent Sebestyén templomban, január 23-án pedig jótékonysági batyubált rendeznek a Szent István Művelődési Házban: az est bevételét a templom felújítására fordítják majd.

Tovább...
 
A Don-kanyarban harcolt magyar honvédek méltók az emlékezetre Nyomtatás E-mail
Írta: Szűcs Gábor   
2010. január 16.

ImageBátor küzdelem, és hősies ellenállás a végsőkig, a túlerővel szemben. Embertelen körülmények, fagyhalál. Legtöbbünk számára ezek a kifejezések jutnak eszébe a magyar katonáról, amikor meghalljuk a nevet: Don-kanyar. A 2. Magyar Hadsereg katasztrófáját évtizedekig az erőltetett agyonhallgatás, majd a közéleti megvetés jellemezte. Csupán az elmúlt húsz évben nyílt lehetőség újból az orosz földön harcoló, majd többségében hősi halált halt magyar honvédek emlékének felelevenítésére.

Tovább...
 
Gyászjelentés Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemeny   
2010. január 16.

ImageA Székesfehérvár Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának személyi állománya mély fájdalommal tudatja mindazokkal akik ismerték, hogy Kovács Zsolt tű. főtörzsőrmester, az "A" csoport beosztott tűzoltója 2010. január 14-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Kovács Zsolt 11 évet szolgált a székesfehérvári tűzoltóságon, mindemellett négy éve volt a titkára a HTFSZ székesfehérvári szervezetének. Élt 33 évet. Emlékét szívünkben örökké megőrizzük! A temetés időpontjáról később adunk tájékoztatást.

 
A Fidesz kompenzációt kér a városvezetéstől évtizedes tehetetlenségéért Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 15.

Image„A városvezetésnek kompenzálnia kell végre évtizedes tehetetlenségét!” – vélik Székesfehérvár fideszes politikusai (is). Róth Péter, a Fidesz székesfehérvári elnöke, valamint Vargha Tamás tanácsnok sajtótájékoztatójukon kijelentették: A Fidesz javasolja a szennyvízcsatorna beruházás lakossági terheinek csökkentését. Azt szeretnék, hogy az önkormányzat vállalja át magánszemélyek esetén az egy érdekeltségi egységre jutó befizetés összegének 20%-át.

Tovább...
 
Ma még leadhatják javaslataikat "Az Év Polgárőre" díjra! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 15.

ImageSzékesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése „Év Polgárőre” díjat alapított. A díj azon személy munkájának elismerésére szolgál, aki: - a Székesfehérvári Polgárőrség tagjaként rendszeresen segíti a rendőrség feladatainak ellátását a bűnmegelőzés területén, - aktívan közreműködik a bűncselekmények és szabálysértések elkövetését lehetővé tevő okok és körülmények feltárásában és az illetékes szervek felé jelzésében, valamint a polgárok biztonságérzetének alakításában és a bűnözéstől való félelmének oldásában.

Tovább...
 
A krízisalap az MSZP választási pártkasszája Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. január 15.

ImageA krízisalap valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre. Egyszeri, néhány ezer forintos kifizetéssel egyetlen magyar család lecsúszását sem lehet megállítani. Elképesztő, hogy az MSZP ezzel a kampányszerű aprópénz-osztogatással palástolja, hogy alkalmatlan kormányzása miatt emberek tízezrei veszítették el munkájukat, hogy családok százezreit fosztják meg szinte minden szociális juttatástól, csökkentik a nyugdíjakat, a fizetéseket, a fűtéstámogatást, elvették a lakástámogatást, az utazási kedvezményeket, árakat és adókat emeltek, valamint új adónemeket vezettek be.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1691 1692 1693 1694 1695 1696 1697 1698 1699 1700 Következő > Utolsó >>

Eredmények 18602 - 18612 / 20405