Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika
Belpolitika
40 méter mélyen, egy "keszonba" zárva a nemzeti panoptikum?! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 28.

ImageA Nemzeti Emlékhely ügyével több cikkünkben is foglalkoztunk már. A Fehérvári Hírek oldalain megismerhették olvasóink Dr. Cser-Palkovics András véleményét – pontosabban dr. Szili Katalinnak írt levelét -, kifejtette álláspontját a Fehérvári Polgári Védegylet és a III. Béla Lovagrend, valamint Fejér megye egyik legkiemelkedőbb építésze, Németh László is tiltakozott az új tervek ellen. Most pedig megkerestük Balsay Istvánt, aki csatlakozott az előtte felszólalókhoz.

Tovább...
 
Testvértábor állami gondozott gyermekeknek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 28.

Az állami gondozásba kerülő gyermekek számára nemcsak a szülők ily’ módon történő elvesztése okoz(hat) lelki traumát, hanem a testvértől való elszakítás is. A „Vigyázó Kéz” Gyermekvédelmi Egyesület ezért évek óta szervez „Testvértábort” a különböző településeken nevelkedő, gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél élő testvéreknek. Az idei táborozás során kirándulások, kézműves foglalkozások, s különböző mentálhigiénés előadások is szerepelnek. A 3-18 éves fiatalok tegnap indultak el Balatonfenyvesre, ahol egy hetet tölthetnek el.

 
Ökörsütés és rock and roll Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 27.

ImageA Sárga Taxi zenekar muzsikájára mulathatnak augusztus 2-án este a gárdonyi „Ökörsütés és Gulyásparti”-ra kíváncsi látogatók. A Nádas Étteremnél e napon 16:00-23:00 óráig pirosítják az ökröt a grillkertben, előtte pedig már kora délután gyermekjátékok, mini vidámpark, s különböző színes programok várják az érdeklődőket. Az utcabál 18:30-kor kezdődik igazi rock and roll dallamokkal.

 
Urban 3D modeling- nyári egyetem Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 27.

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara nemzetközi nyári egyetemet szervez augusztus 23-29-ig Urban 3D modeling címmel. Az egyhetes kurzus célja, hogy áttekintést nyújtson az épített környezetben történő modern adatgyűjtés, adatfeldolgozás és modellezés módszereiről. – tudtuk meg a program-felelősöktől.

Tovább...
 
Töretlen érdeklődés a Kodolányi János Főiskola iránt Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - Tóth Bence PR-referens   
2008. július 26.

ImageAz Országos Felsőoktatási Információs Központ csütörtök este közzétett adatai szerint a Kodolányi János Főiskola továbbra is az egyik legkedveltebb célpont a felsőoktatásban továbbtanulni szándékozók körében. A 2008/2009-es tanévre 1650 főt vettek fel az ország legjobb főiskolájára, így a létszám alapján a Kodolányi János Főiskola a 18. az összes felsőoktatási intézmény között.

Tovább...
 
Pályázni lehet a pécsi kollégiumi férőhelyekre Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 26.

ImageReménykedhetnek azok a székesfehérvári lakhelyű fiatalok, akiket felvettek Pécsre valamely felsőoktatási intézmény nappali tagozatos képzésére, ám nem sikerült eddig még szállást találniuk. Városunk önkormányzata ugyanis ingyenes kollégiumi férőhelyet biztosít közülük 15 főnek a pécsi Szántó Kovács János Kollégiumban.

Tovább...
 
Egyértelmű választ kér a Polgári Frakció Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 25.

Image„Végre van egy olyan tulajdonos,aki valóban értéket hoz a városba, és értéket is akar előállítani.” – nyugtázta örömmel Dr. Cser-Palkovics András választókerületi elnök a Sóstói Stadion előtt tartott sajtótájékoztatóján – „ Egy olyan tulajdonos, aki a fehérvári utánpótlásra és a helyi tömegbázisra támaszkodva akarja felépíteni a futballklubot, amely több, mint egy sportklub, hiszen a tulajdonos többek között kulturális rendezvényt szervez, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is együttműködési megállapodást kötött, tehát a szolidaritás területén is egyértelműen letesz valamit az asztalra.”

Tovább...
 
Megvannak a felvételi ponthatárok Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 25.

ImageMa már minden diák tudja, hogy elegendő pontot szerzett-e a kiválasztott felsőoktatási intézménybe való bejutáshoz. Tegnap este ugyanis hivatalosan is közzétették a ponthatárokat. Idén 96.000 diák szeretett volna továbbtanulni, s 82.000 fiatalnak meg is valósulhat e terve. Közülük 56.000-ren nyerték el az állami finanszírozású képzésben való részvétel jogát.

Tovább...
 
Ma teszik közzé a felvételi ponthatárokat Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 24.

ImageMa este kiderül, hogy ki szerzett elég pontot ahhoz, hogy bejusson abba a felsőoktatási intézménybe, amelyben tanulmányait folytatni szeretné. A ponthatárokat ugyanis este teszik hivatalosan közzé a www.felvi.hu-n. A honlapon regisztrált diákok elektronikus formában, személyre szólóan is megkapják pontjaik „állását”, akik pedig előzetesen engedélyezték, azoknak sms-t is küldenek. A következő napokban az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt írásban értesít az eredményekről.

 
Szoknya, szandál a sarokba! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

ImageFélretehetjük pár napra a picurka kis szandálokat és a kivágott nyári ruhákat. Az időjárás-előrejelzés szerint ugyanis továbbra is borult, csapadékos napoknak nézünk elébe. Holnap egész nap ugyanúgy esni fog, mint ma, s a Dunántúlon is erős marad az északnyugati szél. A hőmérséklet reggel 13-15 fok körül várható, amely csütörtök délutánra maximum 19-23 fokig kúszik fel. Az esernyő és a pulóver tehát igencsak ajánlott…

 
Vigyázzunk az őzekre! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 23.

ImageBár az Országos Magyar Vadászati Védegylet többször is felhívta a figyelmet arra, hogy megkezdődött az őzek násza, s ilyenkor óvatosabban közlekedjünk az utakon – sokan mégse veszik figyelembe az intelmet, s kárt okoznak magukban, gépjárművükben és az állatokban egyaránt. A felmérések szerint hazánkban évente 500-1000 esetben ütköznek össze vadak az autósokkal.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1831 1832 1833 1834 1835 1836 1837 1838 1839 1840 Következő > Utolsó >>

Eredmények 20219 - 20229 / 20449