Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 03. |
Választási fórumot tartott Soponyán a Fidesz – KDNP. A program vendége ezúttal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke volt, aki kijelentette: csődközeli, vagy azon túli állapotok uralkodnak hazánkban. A politikus elmondta, hogy előbb a tüzet kell eloltani, majd megkezdődhet az építkezés. A fórumon jelen volt Vargha Tamás országgyűlési képviselőjelölt is, aki a mezőgazdaság szerepét hangsúlyozta.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 03. |
Közel 200 millió forintos hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztési projekt indul a Kodolányi János Főiskolán. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően komplex pályakövetési rendszer, alumni rendszer, adattár alapú vezetői információs rendszer, valamint továbbfejlesztett humán szolgáltatói és tehetséggondozó rendszer kerül kialakításra 2011. október végére.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 03. |
"A Gyurcsány-korszak MSZP-kormányai az elmúlt években rendre politikai célokra használták a titkosszolgálatokat, ami a demokrácia elleni bűncselekmények egyik legsúlyosabb fajtája. A következő kormány fel fogja deríteni ezeket az eseteket, és a felelősöket jogállami keretek között el fogja számoltatni." - jelentette ki ki dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében.
|
|
Írta: orbanviktor.hu
|
2010. március 03. |
"A vállalkozókat nem elküldeni, haza kell hívni. Le kell zárni azt a korszakot, amely azt üzente nekik, hogy ''el lehet menni''." - mondta Orbán Viktor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ünnepi rendezvényén. Orbán Viktor véleménye szerint, a magyar gazdaság fő kérdései ma nem szakpolitikaiak. A probléma abban áll, hogy a politika rosszul gondolkodik a gazdaságról. Ezért nemcsak szakmai programokra, hanem egy másfajta gondolkodásra, új politikára van szükség. Le kell zárni a politika és gazdaság rossz viszonyának ciklusát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
- ezzel a címmel tart előadást Antal Valéria Bionom Hatóanyag Elemző és mesterkozmetikus ma, 18 órakor a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban. A programot az Életmód Klub szervezi, a belépés pedig díjtalan. Az est házigazdái lesznek: Szalai Zsolt és Vargha Tamás.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
"Jól értjük-e, hogy Knizse Gyula, a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje feliratkozott azon szocialista politikusok közé, akik szeretnék megtagadni saját pártjukat és annak előző nyolc esztendőben folytatott politikáját? Aki az MSZP képviselőjelöltjeként indul a választásokon, annak azonban vállalnia kell a felelősséget az elmúlt nyolc esztendő kormányzati kudarcaiért, ahogy azért is, hogy az MSZP 2010-ben 700 millió forintot vett el a székesfehérvári iskoláktól, óvodáktól, szociális intézményektől."
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 02. |
Egy európai direktíva miatt betiltották a szalonka vadászatát. A rendelet ellen viszont az egész vadásztársadalom tiltakozik, mivel tradicionálisan e vonuló madár vadászatával kezdődik el a vadászati év. A móri Vajal Vadásztársaság vállalta, hogy tudományos kutatásban vesz részt azt bebizonyítván, hogy a magyarországi szokásokkal nagyon kevés kárt tesznek a szaloka-állományban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 02. |
"Budapesten tartja kihelyezett ülését csütörtökön és pénteken az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciójának vezetősége." - közölte Szájer József fideszes néppárti képviselő. Sajtótájékoztatóján Szájer József azt mondta, hogy Európa és az Európai Néppárt példaértékűnek tartja a Fidesz munkahelyteremtő és uniós forrásokkal kapcsolatos politikáját. - "A néppárt azt üzeni, hogy egy jövendőbeli Fidesz-kormányzás alatt ezeken a területeken jelentős változásokra kerülhetne sor." - tette hozzá.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 01. |
"A honvédelmi miniszter megjelentetett egy könyvet a Nemzeti konszenzus négy éve a honvédelem területén címmel, mely könyvben Szekeres Imre nem önkritikát, hanem öndicséretet gyakorol." - tájékoztatott Simicskó István hétfőn. "Eredményes évek vannak mögöttünk" - idézett a politikus sajtótájékoztatóján Szekeres Imre könyvéből. A képviselő hozzátette, hogy a honvédelmi miniszter arról is írt, milyen eredményeket sikerült elérniük az elmúlt négy év alatt: a minisztérium felépítése egyszerűbbé és átláthatóbbá vált, takarékosabb és gazdaságosabb lett a tárca működése.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 01. |
L. Simon László, a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje több kampányrendezvényre is hivatalos a héten. Ma, 18 órakor Nagykarácsonyban, a Rendezvények Házában tart lakossági fórumot, holnap Velencén, az IFI szállóban, ahol Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője lesz a vendége, szerdán pedig Rácalmáson, a Művelődési Házban hallhatják az érdeklődők. A hét utolsó rendezvénye csütörtökön, 18 órakor lesz Nagyvenyimen, a Varga Fogadóban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz
|
2010. március 01. |
"Azzal, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke egy tévéműsorban elismerte, hogy jó döntés volt 2007-ben a vizitdíj bevezetése, többek között nem kevesebbet állít, minthogy a díj megtartása lényegesen segítette volna az egészségügyi finanszírozását." - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján. Pesti Imre kifejtette, hogy a szocialisták vizitdíjjal kapcsolatos kijelentése azt is jelzi, hogy ha módjukban állna, újra bevezetnék a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 1911 1912 1913 1914 1915 1916 1917 1918 1919 1920 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 21033 - 21043 / 22977 |