Írta: Közlemény
|
2008. augusztus 20. |
A FEJÉRVÍZ ZRt. tájékoztatja fogyasztóit, hogy vízmérő leolvasást végez Székesfehérváron a családi házas fogyasztóknál 2008. augusztus 27-től szeptember 3-ig, a „H” ütemnek megfelelően, mely a következő városrészeket, illetve utcákat érinti: A Pozsonyi út - Béla út - Fiskális út által körülhatárolt terület, valamint a Távírda utca.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 18. |
A nagyszabású társadalmi összefogás eredményeként az MVGYOSZ csepeli telephelyén üzemeltetett Vakvezető-kutya Kiképző Iskolája ellopott, kb. 150 méternyi kerítése, vas kapuja és akadálypályája, fém eszközei helyreállítására, pótlására eddig közel 2,4 millió Forintnyi céladomány gyűlt össze. – tudtuk meg Angyal Gábortól, a szervezet munkatársától, aki azt is elmondta, hogy az MVGYOSZ a helyreállítási munkákat hamarosan megkezdi.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 16. |
A magyar gazdáknak nyújt segítséget a MAGOSZ és a CBA közötti megállapodás. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Gazdaasszony Tagozata és a CBA Kereskedelmi Kft. együttműködési szerződést kötött Bicskén, amely a hazai termelők versenyképességének növelésére (is) irányul. A megállapodás értelmében az őstermelők, a kis- és középvállalkozások a CBA-n keresztül el tudnak majd jutni az európai piacokra.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 14. |
A Városfejlesztési Bizottság legutóbbi ülésén csak egyetlen napirendi pont kapcsán született egyértelmű döntés – a 31-ből. Az ülés fő témái ezúttal a panelprogram, a járdafelújítás, a parkolóépítés és a Bőrgyár felújítása volt. A nyilvánosság kizárásával pedig a Polgármesteri Hivatal könyvvizsgálói feladatának elvégzéséről tárgyaltak a bizottsági tagok.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 13. |
Lopni bűn. Lopni az elesettől – még nagyobb bűn. S elvenni azt, ami a létezéshez szinte elengedhetetlenül szükséges – a „megbocsátható” és a „megbocsáthatatlan” határai közé szoruló érzetet váltja ki a szemlélőből. A székesfehérvári Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének (LÁRKE) tájékoztatása szerint ismeretlen tettesek betörtek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Vakvezetőkutya Kiképző Iskolájába, ahol jentős anyagi kárt okoztak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. augusztus 13. |
Kétszáz falusi polgármester, két településszövetség levélben kéri az oktatási tárca vezetőjét, támogassa a több szakmai és érdekvédelmi szervezetet tömörítő Élőlánc a kisiskolákért mozgalom javaslatait a kistelepülések iskoláinak megmentésére. A tizedik hónapja tartó országos mozgalom eddig üres ígéreteknél egyebet nem ért el. Most újabb iskolabezárások hírét hozzuk nyilvánosságra, vidéki vendégeink pedig beszámolnak a sorsukra hagyott községek harcáról iskoláik megmentéséért.
|
Tovább...
|
|
Írta: FIDESZ - MTI
|
2008. augusztus 12. |
A vártnál is rosszabbak a legújabb inflációs adatok, ami nagyon rossz hír a magyar gazdaságnak, a vállalkozásoknak, a családoknak és a nyugdíjasoknak - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője kedden.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. augusztus 12. |
Székesfehérvár Önkormányzatának megbízásából 2008. augusztus 18-án 19 órától 19-én 06 óráig a város közigazgatási területén található gesztenyefák aknázómoly elleni permetezését végzik. A védekezéshez alkalmazott készítmények munkaegészségügyi várakozási ideje 0 nap, élelmezés-egészségügyi várakozási ideje pedig 30 nap. A szerek méhekre mérsékelten, vizekre kifejezetten veszélyesek.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 10. |
Befejeződött a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb felújításának második üteme. A 14. századi helyiségeket, barokk freskókat és rokokós díszítéseket rejtő, páratlan barokk műemlék renovációjára 835 millió forintot fordítottak – európai uniós támogatásokat igénybe véve. Az ünnepélyes átadásra tegnap került sor Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter valamint a székesfehérvári polgármester részvételével. Az épületben helyet kapott egy házasságkötő terem is, ahol augusztus 30-án tartják az első kézfogót.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 08. |
Megkezdődött a Magyar Király Szálló felújítása. A klasszicista stílusban, Pollack Mihály tervei alapján épült palota rekonstrukciójának első fázisai két évvel ezelőtt születtek meg tervezési szinten, majd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal történő egyeztetés után tavaly a jogerős építési engedély is megérkezett. A belső udvar melléképületét már lebontották, a régészeti feltárásokat pedig jövő héten kezdik meg – Siklósi Gyula professzor szakmai vezetésével.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2008. augusztus 08. |
Befejeződött a Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttes felújításának második üteme. Épületnéző séták keretében szeretné Székesfehérvár Önkormányzata minden érdeklődőnek megmutatni az elkészült épületszárnyat. Szakmai idegenvezetéssel ismerhetik meg a ház történetét és jelenlegi szépségét a résztvevők.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 1167 - 1177 / 1246 |