Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra
Kultúra
Fotókat várnak a Kincsesbányai Bányásznapra Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 25.

ImageFotókiállítást rendeznek Kincsesbányán a Bányásznap alkalmából. A tárlatra a szervezők – Lőrincz László és Pataki Gyula – augusztus 16-ig várják a fotózást kedvelők jól sikerült képeit - maximum öt fotót -, amelyből legalább háromnak kincsesbányai kötődésűnek kell lennie, a további két fotó pedig bárhol készülhet. A kiállított fotókat A/4 és A/3-as méretben fogják bekeretezni, és terveik szerint más eseményeken, rendezvényeken is felhasználják majd.

Tovább...
 
Műsoros tárlatmegnyitó a zámolyi Teleházban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 25.

ImageMűsoros tárlatmegnyitóval köszöntik a zámolyiakat a Székesfehérvár-ért Művészkör tagjai augusztus elsején a helyi Teleházban. A kiállítás ugyan csak hat órakor nyílik meg, ám az alkotók már kora délután megérkeznek a helyszínre, hogy beszélgethessenek a vendégekkel. A tárlaton tíz festő mutatkozik be harminc festménnyel, s e képek augusztus végéig láthatók ehelyütt.

 
IRODALMI PÁLYÁZATI KIÍRÁS Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 23.

ImageIrodalmi pályázatot írt ki a Lírikusok Irodalmi Műhely a 2010-es antológiájában való megjelenésre. A pályázaton minden magyar amatőr és hivatásos író, költő - határon innen és túl, valamint a világ bármely pontjáról részt vehet, akinek anyanyelve magyar, vagy magyar nyelven ír. Korhatármegkötés nincs. A kiírt témakörökben elsősorban mai, modern hangzású és érzésvilágú alkotásokat várnak a kiírók.

Tovább...
 
Szakmai nap és verseny a dicsőséges Tavaszi Hadjárat tiszteletére Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 22.

ImageA Fejér Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza szakmai rendezvényt, és művészeti versenyt szervez 2009. október elsején és másodikán. – tájékoztatta szerkesztőségünket Fi Károly Ferenc sajtóreferens - Az intézmény évente több megyei, regionális és országos rendezvény szervezője és helyszíne, amelyek átlagosan 500-600 főt érintenek. A művészeti eseményeken évente újabb és újabb csoportok, szólisták jelennek meg, akik igazán nívós, értékes, és példás előadásokkal állnak a szakmai zsűri és az értő közönség elé.

Tovább...
 
Előadást és nyílt napot tartanak a Móri Művésztelepen Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 19.

ImageA székesfehérvári Városi Képtár – Deák Gyűjtemény szervezésében néhány nappal ezelőtt megkezdődött az alkotás a Móri Képző- és Iparművészeti Szabadiskolában. Az alkotótelep résztvevői július 27-ig dolgozhatnak együtt a művésztelepen, ahol két alkalommal is szeretnék vendégként köszönteni az érdeklődő közönséget.

Tovább...
 
LAN Party sok humorral és játékkal Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 19.

ImageLAN Party-t szervezett A Szabadművelődés Házában „Az ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Közhasznú Egyesület”. A 8-18 éves korosztály számára meghirdetett, számítógépes játékokhoz kapcsolódó programra sokkal többen jelentkeztek, mint ahogy azt a szervezők előzőleg remélni merték.

Tovább...
 
Nyári programok az Öreghegyen Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 17.

ImageVerebes István „Az üzenet” című fergeteges vígjátékát tekinthetik meg az érdeklődők július 31-én, augusztus 1-jén, 2-án és 3-án az Öregyhegyi Művelődési Házban. Az egyfelvonásos darabban négy népszerű művész lép színpadra: Gerner Csaba, Janklovics Péter, Juhász Illés és Várfi Sándor.

Tovább...
 
Izrael táncegyüttes a Pelikánban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 16.

ImageAz izrael Tzafit Yoav táncegyüttes lép fel július 20-án (hétfőn), 19 órakor a székesfehérvári Pelikán udvarban. – hívta fel a programra figyelmünket Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója - A Barak Rivka (Rebeka) által 18 éve alapított együttes a hazai szerepléseken túl eddig Romániában (1993) Spanyolországban (1997) és Magyarországon (2000) vett részt nemzetközi táncfesztiválon.

Tovább...
 
Magyarok Fejér Megyei Kulturális és Hagyományőrző Találkozója Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 15.

ImageA Fejér Megyei Magyarok Szövetsége SZERre szólítja a megye minden felelős magyar lakosságát és közéleti szereplőit, hogy részvételükkel fejezzék ki a megyei nemzetrészek összetartozását és együttműködési szándékukat Magyarország nemzeti megújhodása érdekében. „Most újraélesztjük a rendet! Összegyűlünk, hogy megmutassuk egymásnak értékeinket!” – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívóban.

Tovább...
 
Nyári szünet a megyei könyvtárban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 15.

ImageA Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár felnőttek számára kölcsönző részlege, a gyermekrészleg, valamint az audiovizuális és számítógépes részleg július 18-től augusztus 22-ig zárva lesz. – tájékoztatta szerkesztőségünket Komlósi József, a könyvtár igazgatója - A zárva tartás idejére a kikölcsönzött dokumentumokra késedelmi díjat természetesen nem számítanak fel.

Tovább...
 
LAN Party A Szabadművelődés Házában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 15.

ImageLezárult a nevezés az Ifjúság a Jövő Családjaiért Közhasznú Egyesület „LAN Party”-jára. – kaptuk a hírt Horváth Ildikótól, az egyesület elnökétől - A 8-18 évesek részére meghirdetett versenyre szerdán és csütörtökön kerül sor A Szabadművelődés Házában. A rendezvényt ma, 12 órakor nyitja meg Kiss Dorottya, a Ház igazgatója és Juhász László, a Civilkapcsolatok Bizottságának elnöke. A programok 18 óráig tartanak.

 
<< Első < Előző 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 Következő > Utolsó >>

Eredmények 5567 - 5577 / 6201