Kezdőlap arrow Egyház
Egyház
Első csütörtöki Eucharisztia ünnep az Almássy-telepen Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 02.

ImageA Székesfehérvári Almássy-telep templomban a város egyházközségeinek közös első csütörtöki Eucharisztia ünnepére kerül sor ma, 18 órakor. A közös imádság szentmisével kezdődik, majd 19:30-ig szentségimádással folytatódik. A hívek minden hónapban más-más templomot keresnek fel a város papjaival, hogy egymás hitén épülve, közösen erősítsék meg Krisztus iránti hűségüket.

 
Szabolcs atya ismét misézik Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 31.

ImageKözel két hónapos nyári szünet után ismét hallhatják a hívek Barlay Ödön Szabolcs miséit Székesfehérváron. A tudós paptanár legközelebb szeptember 5-én, vasárnap, reggel 9 órakor vár mindenkit sok szeretettel prédikációjára, a Barátok Szent Imre templomába.

 
Veni Sancte Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 31.

ImageAz elmúlt évekhez hasonlóan Spányi Antal megyés püspök tanévnyitó szentmisét celebrál az egyházmegye területén működő katolikus oktatási intézményeknek Székesfehérváron. A programra szeptember másodikán, 16 órakor kerül sor a Székesegyházban. A misére pedagógusok, diákok és óvódások érkeznek Budaörsről, Tatabányáról, Bicskéről, Érdről, Mórról, Ráckevéről, Székesfehérvárról és Budakesziről is.

 
100 éves a százhalombattai templom Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye   
2010. augusztus 30.

ImageA hétvégén tartották a Százhalombattai Százhalombattai Szent László Plébániatemplom felszentelésének centenáriumi ünnepségét. A délelőtt során Spányi Antal megyéspüspök tartott ünnepi koncelebrációs szentmisét, melyen köszöntötte a plébánost, Illéssy Mátyás atyát, a paptestvéreket, a polgármestert, a képviselőtestületet, az egybegyűlt híveket.

Tovább...
 
Barlay Ö. Szabolcs: A FORDÍTOTT SORREND TITKA Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ö. Szabolcs   
2010. augusztus 30.

ImageMár többször említettem, hogy Jézus előszeretettel beszélt arról a sajátos értékrendről, mely legtöbbször épp az ellenkezője annak, amit mi hirdetünk és követünk. Az evangélium olvasása és hellgatása közben minduntalan felkapjuk a fejünket, amikor ezzel szembesülünk. Ami ugyanis nekünk életbevágóan fontosnak tűnik, azt Jézus elhanyagolhatónak nevezi; ami nekünk drágagyöngy, azt Jézus szemétdombra hajítja. „Mit ér, ha az egész világot megnyered, de lelked kárát vallja”….

Tovább...
 
Jótékonysági bál Gárdonyban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 27.

ImageReformátus jótékonysági bált tartottak Gárdonyban. A szervezőknek a rendezvénnyel többes szándékuk volt: egyrészt az „antivilágban” élő hagyományt szerették volna újraéleszteni, másrészt a református közösségbe való tartozás tudatát akartak megrősíteni, s emellett még a gyülekezeti házuk megépítésének terve is ott lebegett szemeik előtt.

Tovább...
 
Egyházmegyés papi zarándoklat Bodajkra Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 26.

ImageA mai napon a bodajki búcsújáróhelyre zarándokolnak a Székesfehérvári Egyházmegye papjai, ahová a hagyomány szerint István király és fia, Imre herceg együtt jártak imádkozni. A hatodik alkalommal megrendezett közös zarándoklat központi témája az Egyházmegyei Papi Direktórium lesz. A Direktóriumot Spányi Antal megyés püspök 2010. június 19-én, a Papság Éve egyházmegyei zárásakor aláírásával megerősítve hirdette ki.

 
Szabolcs atya lelki útravalója: "KI A BETYÁR, KI A SZENT?" Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ö. Szabolcs   
2010. augusztus 23.

ImageA mai evangéliumban azt kérdezik Jézustól: Kik üdvözülhetnek? Vagyis kik juthatnak a mennyországba? Kemény válaszokat kapunk, de egyértelmű, hogy nem is olyan könnyű kérdés ez. Jézus Urunk ugyanis olyan értékrendet állít fel, mely sok mindenben ellentétje a mi nyárspolgári, nagyon anyagias életszemléletünknek. Azt is mondhatjuk, hogy a mienkéhez képest az övé fejetetejére állított értékrend. Ami nálunk az első helyen szerepel, Jézusnál az utolsó helyezést kapja . És megfordítva: ami a mi szemünkben nem fontos, az Jézusnál magasan az első helyre kerül.

Tovább...
 
Ökumenikus kenyéráldás Sárszentmihályon Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 20.

ImageMég a környező településekről is érkeztek hívek Sárszentmihályra, hogy részt vegyenek az ökumenikus kenyéráldáson. A faluban már hosszú évek óta nem volt lehetősége az itt élőknek arra, hogy ilyen programon imádkozhassanak. Most viszont egy helybeli lakó, Szabó Tibor István kezdeményezésére megvalósulhatott e régi álom.

Tovább...
 
Együttműködési megállapodás a Katolikus Karitász és Belügyminisztérium között Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye   
2010. augusztus 18.

ImagePintér Sándor belügyminiszter és Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász püspök-elnöke együttműködési megállapodást írt alá az eredményes segítségnyújtás céljából a magyarországi árvíz sújtotta területeken. Az együttműködés a pusztítás következményeinek enyhítéséért, az állampolgárok magántulajdonában keletkezett károk csökkentésért, a normális életfeltételek biztosításáért jött létre. A rendkívüli időjárás, a lezúduló csapadék, a megáradt folyók és patakok jelentős károkat okoztak Magyarországon, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Tovább...
 
Fogadás a fogadalmi szentmise után Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. augusztus 16.

ImageA Székesegyházban tartott fogadalmi szentmisét követően a Püspökség vendégei – a hagyománynak megfelelően - egy fogadáson vettek részt a Püspökség udvarán. A programra meghívást kaptak – többek között – Székesfehérvár vezető politikusai, közéleti szereplői, s a Székesfehérvári Egyházmegye több dolgozója is. A fogadást Spányi Antal pohárköszöntője nyitotta meg. Püspök atya ennek során felhívta a figyelmet arra, hogy Mária tisztelete ősi hagyományunkká vált, s nemcsak a múltunk részét képezi, hanem a jelenben is megélhetjük ennek a tiszteletnek a gazdagságát és hathatósságát.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 11 / 388