Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 16. |
A Székesfehérvári Református Egyházközség új, megválasztott lelkipásztorának beiktatását ünnepi istentisztelet keretében rendezik meg a Széchenyi utcai református templomban. Szűcs Gábor sajtóreferenstől megtudtuk, hogy a Székesfehérvári Református Egyházközség Presbitériuma ünnepi lelkészbeiktató istentiszteletet rendez Berze János megválasztott református lelkipásztor részére 2009. november 22-én, vasárnap, 15 órai kezdettel. |
Tovább...
|
|
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye
|
2009. november 09. |
Vasárnap délután a felújított martonvásári templomot áldotta meg Spányi Antal püspök. A megyés főpásztor szentbeszédében az evangélium szavaiból kiindulva a következőkről beszélt. Mária figyelt Isten szavára, válasza mindig az „igen” volt. Isten mindig meglátogatja és mindig örömmel ajándékozza meg az embert. Mária nem vágyott nagy dolgokra, hanem a mindennapok feladatai között akarta megállni a helyét – és Isten meglátogatta őt, boldoggá tette. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 08. |
A katolikus, református és evangélikus egyház megütközéssel értesült az Országgyűlés által elfogadott népszámlálásról szóló törvény szövegéről. A törvény szerint ugyanis nem kérdezhetik a 2011-es népszámláláson a vallási, felekezeti hovatartozást. A három egyház püspökeinek novemberi találkozóján, amelyet Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságán tartottak, egyebek között erről is szó esett. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 06. |
Szent Imrére emlékeztek a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda diákjai, valamint tanárai. Az intézmény névadójának tiszteletére csütörtökön reggel szentmisét tartottak a Szent Imre templomban, majd megkoszorúzták a templom mellett álló Szent Imre szobrot. A programokat a katolikus iskola kórusának előadása, valamint a Szent Imre intelmeiből készített előadás színesítette. Fekete Ferenc, az iskola igazgatója szerint ezek az intelmek – kiváltépp az erkölcsre vonatkozók - különösen is fontosak a mai fiatalok és a felnőtt társadalom számára. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 04. |
Kivételes megtiszteltetésben lehetett része ma a Vatikánban a Rajkó zenekarnak, Vincze Lillának és a művészek útját támogató, őket kísérő vállalkozók kis csoportjának: XVI. Benedek pápának játszhattak, adhatták át a megyéből küldött ajándékokat, jókívánságokat. A Rajkó Művészegyüttes először 2005-ben, az esztergomi bazilikában adott templomi koncertet, és már akkor megfogalmazódott bennük a vatikáni muzsikálás vágya. A következő évben, egy egyházi konferencián is felléphettek, ekkor már meg is kérték Erdős Péter bíborost, járjon el az érdekükben Őszentségénél! |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. november 01. |
Halottak napja előestéjén Spányi Antal megyés püspök szentmisét tart a Székesegyházban. A mise 17 órakor kezdődik, majd a megyés főpásztor a Bazilika altemplomában püspökelődei sírjánál imádkozik az elhunytak lelki üdvéért. Püspök atyát a mai napon Pákozdon is hallhatják a hívek: 15 órakor, a Don-kanyar Emlékkápolnánál tart szetmisét a II. világháborúban, a Don-kanyarban elesett hősökért. |
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. október 31. |
Ünnepi szentmise keretében került sor ma délelőtt, az esztergomi bazilikában Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök boldoggáavatására. XVI. Benedek pápa július 3-án jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri többek között a főpásztor vértanúságát. A szentmisén jelen volt Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, köztük Spányi Antal székesfehérvári püspök is. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. október 27. |
Augusztusban díszpolgári címet kapott, most pedig egy csodálatos ünnepséggel kedveskedtek a hívek Glósz Ervinnek, a nyugalmazott öreghegyi plébánosnak. Az atya köszöntésére az esti mise után került sor, amit titokban szervezett meg utóda, Tornyai Gábor. Az idős pap csodálóitól egy emlékplakettet, valamint egy festményt kapott ajándékba (ez utóbbi Szakál Antal remekműve), de leginkább annak örült, hogy a hívek szemében látta, mennyire szeretik őt… |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. október 26. |
Elkészült a Öreghegyi Plébánia legújabb kisfilmje. „Az élet dolgai” címet viselő elmélkedős filmsorozat októberi részében az öreghegyiek nyugalmazott plébánosa, dr. Glósz Ervin atya beszél a híveknek Szűzanyáról, mint a Magyarok Nagyasszonyáról. A katolikus egyház ugyanis nagyon fontosnak tartja, hogy minden formában, ahogyan csak teheti, hirdesse azt, hogy az Úristen minden ember felé szeretettel fordul. |
Tovább...
|
|
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye
|
2009. október 18. |
Minden év októberében, idén október 18-án az ország valamennyi katolikus templomában a perselypénzt a missziók javára fordítják. „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” – hangzik Jézus búcsúszava Máté evangéliumában. Ezt a felhívást követik a világ számos országában tevékenykedõ misszionáriusok, akiknek célja az emberi szabadságjogokat tiszteletben tartva Krisztus Örömhírének továbbadása az egész földkerekségen. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. október 06. |
Egész napos szentségimádást tartanak a Szemináriumi templomban október 6-án (ma) és október 7-én (holnap). Az Oltáriszentség kitétele a 9 órai szentmise után történik. A szentségimádás mind a két napon a Rózsafüzér ájtatossággal fejeződik be. |
|
|
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 551 - 561 / 808 |