Írta: Temesvári Márta
|
2009. június 15. |
A Szent Imre templomban tartották a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda tanévzáró ünnepségét. A programon részt vettek az intézmény óvodásai, akikhez először Nobilis Márió szólt néhány szót, majd a liturgia után a nagycsoportosok búcsú-műsorát láthatták a gyerekek és szüleik. Az iskolásokat szerdán várják ugyanide - nekik Spányi Antal megyés püspök tartja a hálaadó szentmisét. |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2009. június 03. |
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az Európai Unió Püspöki Bizottsága (COMECE) ajánlását követve az alábbi nyilatkozatot teszi: Hatvannégy évvel a II. világháború befejezése és húsz esztendővel a vasfüggöny leomlása után Európa népei gondok és remények között keresik fennmaradásuk és fejlődésük útját, jövőjüket és boldogulásukat. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. június 02. |
A helyi gyülekezet fiataljai dicsőítették az Urat, s énekeltek a szentlélek munkájáról, Krisztus válsághaláláról az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Székesfehérvári Gyülekezetében pünkösd vasárnap. Lelkészük, Simon István szerint e napon nemcsak megemlékeznek az egyház születésnapjáról, hanem át is élik a szentlélek kitöltetését… |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. június 02. |
Pünkösd vasárnap a hagyományoknak megfelelően bérmálásra került sor a Bazilikában. Spányi Antal megyés főpásztortól hatvanhatan kérték a bérmálás szentségének kiszolgáltatását: a Belvárosból nyolcan, a Ciszterektől egy fiatal, a Szent Imréből heten, a Prohászka-templomból kilencen, a Szárazrétről ketten, Sárkeresztesről ketten, a Vízivárosból és az Almássy-telepről pedig tizennégyen érkeztek a Székesegyházba. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 31. |
Jubileumi programsorozattal kedveskedett a híveknek a Székesfehérvári Olajfa Református Óvoda. Az intézmény most ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, s ebből az alkalomból közel egy héten át várták különböző gyermek-rendezvényekkel a gyülekezet tagjait az óvodában és a Gyülekezeti Központban. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 27. |
Spányi Antal megyés püspök köszöntőjével nyílt meg tegnap délután a Katolikus Könyvnapok programsorozata a Szent István Művelődési Ház udvarán. A Könyvnapokat a Szent Pál-éve tiszteletére rendezik meg idén. A Szent Pál-évet XVI. Benedek pápa 2008. június 28-tól 2009. június 29-ig hirdette meg az apostol születésének 2000. évfordulója alkalmából. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 26. |
A Székesfehérvári Püspökség várja azokat az érettségizett, vagy érettségi elõtt álló fiatalokat, aki papi hivatást éreznek magukban és a Székesfehérvári Egyházmegye keretében kívánnak papi szolgálatot teljesíteni. Ők a felvételi kérelmüket június 15-ig jutathatják el az Egyházmegyei Hivatal címére. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 26. |
Közeledik a Székesfehérvári Olajfa Református Óvoda fennállásnak 10. évfordulója. A jubileumi alkalomból az intézmény dolgozói ünnepi istentisztelet keretében május 31-én, vasárnap 15 órakor adnak hálát a Széchenyi utcai református templomban az Istentől kapott lehetőségekért és az óvoda folyamatos fennállásáért. Az ünnepséget megelőzően május 25 és 30-a között (hétfőtől szombatig) az Olajfa Óvoda munkatársai nyílt tanévzáró alkalmat rendeznek, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az intézmény mindennapjaiba. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 24. |
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vezetősége 1989-ben döntött a Henszlmann Imre díj alapításáról azon magánszemélyek, intézmények jutalmazására, akik kiemelkedő szinten támogatják a magyar régészet, művészettörténet, iparművészet és műemlékvédelem ügyét. A kiemelkedő elismerésben idén Spányi Antal megyés püspök részesül a műemlékek példaértékű felújításáért, nagyszabású kultusztörténeti, művészettörténeti konferenciák, kiállítások szervezéséért, valamint műtárgyvásárlások, restaurálások támogatásáért. - kaptuk a hírt Bertáné Pintér Katalin sajtóreferenstől. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. május 20. |
A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vezetősége 1989-ben döntött a Henszlmann Imre díj alapításáról azon magánszemélyek, intézmények jutalmazására, akik kiemelkedő szinten támogatják a magyar régészet, művészettörténet, iparművészet és műemlékvédelem ügyét. A kiemelkedő elismerésben idén Spányi Antal megyés püspök részesül a műemlékek példaértékű felújításáért, nagyszabású kultusztörténeti, művészettörténeti konferenciák, kiállítások szervezéséért, valamint műtárgyvásárlások, restaurálások támogatásáért. - kaptuk a hírt Bertáné Pintér Katalin sajtóreferenstől. |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2009. május 19. |
A székesfehérvári püspök az egyházmegyék papsága és a rokonság nevében is tudatja, hogy Pék Lőrinc mezőkomáromi plébános életének 70., pappá szentelésének 45. évében, 2009. május 15-én szentségekkel megerősítve elhunyt az Úrban. |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 595 - 605 / 808 |