Írta: Mátay Balázs
|
2025. március 08. |
Hiába az eltelt 4 évtized, generációk fújják kívülről a Videoton SC 1984-85-ös legendás UEFA-kupa-menetelésének minden fontos állomását, az ellenfeleket, az eredményeket, a góllövőket, sőt, a „legmélyebb” rajongók” az alapösszeállítást is. Az egykori „csodatévők” a Manchester United elleni párharc kapcsán a Vidi Múzeumban gyűltek ma össze, amely időszaki kiállítással tiszteleg a piros-kék hősök előtt, akik a tárlatmegnyitót követően a Sóstói Stadion VIP termében idézték fel a MU elleni felejthetetlen csatát.
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2025. március 08. |
Döntőjéhez érkezett az ARAK AKTIV HiPer versenysorozat pénteken délután a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban. A Székesfehérvári Tankerületből 32 iskola mintegy 160 tanulója szállt versenybe a leggyorsabb és legruganyosabb címekért. A kiváló hangulatú eseményt Miklósa Erika operaénekes, az ARAK alelnöke, Mészáros Attila alpolgármester és Török Szabolcs tankerületi igazgató nyitották meg. Összesítésben a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola nyerte a leggyorsabb és a legruganyosabb iskola címet egyaránt, illetve évfolyamonként díjazták az osztályokat, illetve egyéniben a lányokat és a fiúkat is.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2025. március 07. |
A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdásai történelmi sikert elérve bejutottak a Magyar Kupa fináléjába. A március 8-án szombaton, 16 órakor kezdődő mérkőzést Miskolcon tartják, ahol a Kazincbarcika csapatával mérkőznek meg a trófeáért a MÁV Előre játékosai. Aki nem tud a helyszínen szurkolni, az a televízió képernyője előtt is megteheti, az M4 Sport+ ugyanis élőben közvetíti a mérkőzést.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fejér-Erdélyi Teréz
|
2025. március 06. |
Ismét sportlegendákkal találkozhatnak az érdeklődők a Barátok kávézó és teázóban! Március 13-án 18 órától Triscsuk Krisztina kézilabdázó lesz az idei évad első vendége.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2025. március 06. |
A jelek szerint igencsak jót tett a válogatott Eb-selejtezői miatt beiktatott háromhetes szünet, valamint Isaiah Philmore visszatérése az Alba Fehérvár kosárlabda csapatának, ugyanis az NB I/A alapszakaszának 21. fordulójában parádés harmadik negyedbeli produkciójának köszönhetően 86-71-re verte idegenben az SZTE-Szedeák alakulatát, amivel fellépett a 7. helyre a tabellán, s öt körrel a befejezés előtt újra playoff-pozícióban áll. Annyira szoros a mezőny az első három csapat után, hogy a negyediktől a 11. pozícióig bárhol kiköthet még Alejandro Zubillaga gárdája.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2025. március 06. |
Az MLSZ illetékesei elkészítették a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 25–27. fordulójának és a MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek kezdési időpontjait. A Fehérvár FC a bajnokságban mindhárom fordulóban vasárnap, a Magyar Kupában pedig a negyeddöntő utolsó párharcaként csütörtökön lép pályára az MTK Vendégeként. A menetrend érdekessége, hogy öt napon belül kétszer is lesz Fradi – Újpest, mindkétszer a Groupama Arénában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2025. március 03. |
Gyorsan közeleg a nyár, úgyhogy nem várhatsz már sokáig, ha valódi eredményt akarsz elérni! Itt az ideje, hogy formába lendülj!
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2025. március 03. |
Ebben a szezonban eddig rendíthetetlenül menetel a bajnokságban és a Magyar Kupában a MÁV Előre Foxconn férfiröplabda csapata. 28 hazai tétmeccséből 26 végződött győzelemmel, s csak a Fino Kaposvártól kapott ki kétszer egy hajszállal 3-2. A decemberi hazai bajnokin 2-0-ra ellépett, de végül egy ponttal több jutott akkor a somogyiaknak. A kupa negyeddöntőben már a Loki volt a jobb, a hazai 3-1-et követően a visszavágón az is belefért, hogy 2-1-es fehérvári vezetés után, amivel eldőlt a párharc, a cseresor játsszon és Hubicskáék fordítsanak. Most, a szombat esti szuperrangadón az Extraligában is legyőzték legfőbb – és igazából egyetlen komoly – riválisukat Pestiék. Ahogy a Kaposvár decemberben Fehérváron, úgy nyert most a MÁV Előre 3-2-re, idegenben.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2025. március 03. |
Taktikus, bátor játékkal, jó védekezéssel Saponjic és Katona Mátyás találataival 2-1-re verte idegenben egyik fő riválisát, a DVSC-t a Fehérvár FC a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga), így nem érkezett meg a nyakára a tabellán a télen mennyiségben és minőségben is jól erősítő riválisa, tartja 8. helyét, sőt 2 pontra zárkózott fel az Újpest és 1-re az ETO mögé.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2025. március 03. |
Végig nagy akarattal hokizott, s komoly küzdelemre késztette az osztrák nemzetközi bajnokság kirakatcsapatát, sokszoros aranyérmesét, címvédőjét, de 3-2-re kikapott az ICEHL negyeddöntős párharcának első, idegenbeli összecsapásán a Red Bull Salzburgtól a Hydro Fehérvár AV19, így 1-0-ás hátrányba került az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párviadalban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Mátay Balázs
|
2025. február 28. |
Nem tétlenkedik Turós Arnold szakmai irányításával a Fehérvár Küzdősport SE, folyamatosan neveli a tehetséges, gyorsan fejlődő és a klub szlogenjéhez méltó gondolkodó ökölvívókat, akik a korosztályos versenyek mellett már a válogatott ajtaján is dörömbölnek, többnyire sikerrel. A legújabb közülük Illés Nóra, aki tavaly és már az idén is fontos megmérettetéseken diadalmaskodott.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 67 - 77 / 7794 |