Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 24. |
A február 21-22-i hétvégén került megrendezésre Kabhegy térségében a Magyar Köztársaság 2009. évi Sítájfutó Sprint és Váltó Bajoksága. – kaptuk a hírt Vékony Andortól, aki elmondta - A szombaton lebonyolít sprint számokban a felnőtt nőknél Szivák Ildikó az ARAK Tájfutó Szakosztályának sportolója harmadik lett. A Mesterek kategóriájában a szintén ARAK színekben versenyző Prill László a második helyen ért célba.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. február 23. |
Az Alba Volán farmcsapata három gólos hátrányból állt talpra a DAB elleni OB I-es találkozón, és a folytatásban is méltó ellenfele volt az Újvárosiaknak. A nagyobb rutin azonban eldöntötte a pontok sorsát. - Hamar meglépett két góllal a DAB - mindkétszer emberhátrányban voltak eredményesek. Harmadik góljuk sem váratott sokat magára, Hegyi mutatós egyéni akciót fejezett be góllal, így az első harmad derekára eldőlni látszottak a lényegi kérdések.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvár FC
|
2009. február 22. |
Varga István kitűnő jósnak bizonyult! A Vidi vezetőedző a mérkőzés előtti nyilatkozatában azt mondta, tudjunk örülni az egygólos győzelemnek is, mert ugyanannyi pont jár érte, mint a több gólosért. Tudunk örülni, bár kétségtelen, a szurkolókban maradt hiányérzet a meccs után. Csapatunk nem játszott rosszul, de rengeteg helyzetet hagyott ki – senki sem szólhatott volna egy szót sem, ha akár féltucatszor köszönnek be támadóink Milinténél.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. február 22. |
Az Alba Volán farmcsapata Káposztásmegyeren sima vereséget szenvedett a több válogatott játékossal és légióssal felálló NZ-Stars együttesétől. - Nove Zamky Stars - Alba Volán 7-1 (3-1, 3-0, 1-0) JégCentrum, 350 néző, vezette: Incze, Németh, Nagy. Alba Volán: Becze - Meretei, Balogh, Ozsváth, Bedő, Hajós, Reiter, Fekti (1), Somos, Farkas T., Kovács V., Rajz 1, Fekete Sz., Tóth A., Bíró, Barabás, Maklári, Horváth D., Szűcs, Feil (1), Bálizs (kapus). Vezetőedző: Kóger István.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 22. |
Kommentár nélkül: Szolnoki Olaj KK - Albacomp 94-71 (32-19, 16-22, 26-16, 20-14) Játékvezetők: Forrai, Bognár, Török Albacomp: Simon 16/3, Hanga 5/3, Bell 8/3, Morrison 7, Radovic 29/12 Cs: Soós 3, Góbi 3, Keller Szolnok: Barro 25, Váradi 16/6, Tutt 20/6, Ross 20/6, Jurkunas 13/9 Cs: Cziczás, Harazin
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 21. |
Sem a távolság, sem az útiköltség, sem az autópálya szélére halmozott hófal nem tudta távol tartani hazánk lányait attól, hogy az elődöntőig meneteljenek Oldenburgba, Németországba, a 3. Európai Női 17 éven aluli Fedett Pályás Tornára. Nem volt nagy meglepetés a holland csapat elleni vereség, de ez megtörte a lányok szép teljesítményét a három begyűjtött győzelem után, a német csapatok ellen.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 21. |
Legutóbb - a férfi Kosárlabda NB1 17. fordulójában – 90-76-ra győzött az Albacomp kosárlabda-csapata a Pécsi VSK-PannonPower ellen, ma pedig Szolnokon játszanak bajnoki mérkőzést fiaink. A székesfehérvári sportolók 18 órakor lépnek pályára.
|
|
Írta: Fehérvár FC
|
2009. február 21. |
A bajnokság tavaszi felvonásának hétvégi nyitánya előtt dr. Mezey György sportigazgató összefoglalta és értékelte az elmúlt másfél hónap eseményeit. Ezt olvashatják az alábbiakban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 20. |
Felbontotta a 2008. júniusában kötött szerződést a Fehérép Alcoa FKC és Petróczi Viktória. Az „elválás” közös megegyezéssel történt. – tájékoztatta szerkesztőségünket Pálfai Károly sajtóreferens, aki elmondta: . Az egykori válogatott kapus ebben a szezonban a fehérváriak mind a tizenhat bajnokiján pályára lépett, emellett egy Magyar Kupa és öt EHF-kupa mérkőzésen védte a Fehérép hálóját.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. február 20. |
Az MLSZ versenybizottságának tegnapi döntése értelmében hat mérkőzést lehet megrendezni a Soproni Liga tavaszi nyitófordulójából. Ezek a következők: MTK - Kaposvár, FC Fehérvár - Siófok, DVTK - REAC, Nyíregyháza - Újpest, Vasas – Honvéd, Paks – Kecskemét. A Győr-Haladás és a ZTE-Debrecen összecsapására február 24-én és 25-én kerül sor a pályák rossz állapota és a hóhelyzet miatt. Az FC Fehérvár sportolói holnap Siófokon játszanak. A 17 órakor kezdődő meccsre ma 15 órától lehet megvásárolni a jegyeket és a bérleteket.
|
|
|