Írta: Pálfai Károly
|
2009. január 27. |
Szűkös kerettel érkezett a Fehérép Alcoa FKC utánpótlás-csapata Békéscsabára. A sérülések és megbetegedések miatt a serdülő mérkőzésen szerepelt játékosok közül kilencen pályára léptek az ifiben is. Bár lelkesen és fegyelmezetten védekeztek Mihály Attila tanítványai, a támadásban erősen megérződött a sok hiányzás, így végül ötgólos hazai győzelem született.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvár FC
|
2009. január 26. |
Az FC Fehérvár „B” csapata – a Sóstón játszókkal azonos időben – Veszprémben lépett pályára, és szoros mérkőzésen, 2-1-re győzött. - Bár a felkészülési meccseket soha nem lehet összehasonlítani a bajnoki-,vagy kupamérkőzésekkel, ezúttal érdekes volt, hogy a Vidi II, azaz gyakorlatilag a Puskás Akadémián pallérozódó U19-es csapat, ősszel, egy Magyar Kupa-találkozón fölényesen gyűrte le a bakonyiakat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. január 26. |
Az Albacomp kosárlabda-csapat játékosai tegnap este ismét fölényes győzelmet arattak az Arév Sportcsarnokban. Az ellenfelük ezúttal az ASE volt. Részletek: Albacomp - ASE 91-78 (23-16, 19-18, 25-19, 24-25) Székesfehérvár, 2800 néző Játékvezetők: Földházi Tamás, Benczur Tamás, Hegedüs Tibor Albacomp: Simon 10, Doyne 11/3, Hanga 9, Bell 21/3, Morrison 24 Cs: Góbi 9/3, Radovic 7/6 ASE: Williams 32/12, Gosa 14/3, Csaplár-Nagy 6/6, Johnson 12, Mészáros 3 Cs: Panta 5/3, Kiss 6/6, Kiricsi
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. január 26. |
Nagy küzdelemben, büntetőkkel maradt alul az Alba Volán a Villach ellen, de csapatunk küzdeni tudását jelzi, hogy Ocskay Gábor révén négy másodperccel a vége előtt egyenlítettünk. Akár győzhettünk is volna.Öt meccsen hét pont hátrányt kell ledolgoznunk - gondolhatták magukban az Innsbrucknak tiz gólt hintő Alba Volán-játékosok, ami ugyan nem egy életbiztosítás, mégis mindenki úgy van vele Székesfehérváron, hogy amíg matematikai esély van erre, addig nem adjuk fel!
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. január 25. |
Az Univer Kecskemét legyőzése után – mint köztudott, a kecskemétiek 102-79-re vesztettek az Albacomp ellen Székesfehérváron – vasárnap (ma) ismét pályára lépnek a fehérvári kosarasok. Ezúttal az Atomerőmű SE lesz az ellenfelük. A mérkőzés 18 órakor kezdődik, a jegyeket pedig már meg lehet vásárolni elővételben a Sportirodán, illetve a meccs kezdete előtt a jegypénztárakban.
|
|
Írta: Fehérvár FC
|
2009. január 24. |
Az edzőtábor előtti utolsó felkészülési mérkőzésen csapatunk magabiztos játékkal, 4-0-ra nyert az NB II Keleti csoportjának erőssége, a feljutásra is esélyes Bőcs ellen. Miután ma is két meccset játszott a Vidi, Varga István ezúttal is kettébontotta keretét. Az erősebb gárda játszott a borsodiak ellen (a másik Veszprémben nyert 2-1-re), ugyanakkor óva intünk mindenkit attól, hogy A- és „tartalék” csapatként aposztrofálja őket.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. január 24. |
Az Alba Volán szenzációs teljesíítményt nyújtva valósággal kiütötte a HC Innsbruck csapatát. Az ellenfelet padlóra küldtük, minden sorunk remekelt, fantasztikus este volt. Kívánni sem lehet jobb kezdést, mint ahogy történt ezen az estén. Az első percben emberelőnybe kerültünk, fel is álltunk. Martz válllakozott lövésre, ez Kotykról kijött, Guerriero szemfülesen rácsapott, és a kapuba vágta. (1-0)
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2009. január 23. |
A HC Innsbruck ellen két nagyon fontos pontért lép jégre az Alba Volán. Talán visszatérhetnek beteg és sérült játékosaink, így az esélyeink javulhatnak a pénteki találkozóra. Az Alba Volánnak soha nem állt még a rendelkezésére olyan kevés bevethető játékos, mint kedden, az Acroni Jesenice ellen. Ez meg is látszott a mérkőzésen.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2009. január 23. |
Az Univer Kecskemét legyőzése után – mint köztudott, a kecskemétiek 102-79-re vesztettek az Albacomp ellen Székesfehérváron – vasárnap (január 25-én) ismét pályára lépnek a fehérvári kosarasok. Ezúttal az Atomerőmű SE lesz az ellenfelük. A mérkőzés 18 órakor kezdődik, a jegyeket pedig már meg lehet vásárolni elővételben a Sportirodán, illetve a meccs kezdete előtt a jegypénztárakban.
|
|
Írta: Fehérvár FC
|
2009. január 22. |
A Fehérvár FC szakmai stábja által megálmodott felkészülés lényege, hogy a csapat erős ellenfelek ellen készülhessen fel a tavaszi szezonra. Az edzőmérkőzések közül a Győri ETO elleni találkozó volt legelőször lekötve, ezért is lepődtünk meg, hogy a zöld-fehérek „sztárjátékosainak”, és új igazolásainak többsége nem lépett pályára a Vidi ellen. A meccs azért ennek ellenére elérte a célját, különösen úgy, hogy az ETO mintegy negyvenfős keretének pályára lépett huszonöt játékosa égett a bizonyítási vágytól.
|
Tovább...
|
|
|