Írta: FC Fehérvár
|
2008. december 17. |
A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága életműdíjjal tűntette ki klubunk egykori sikeredzőjét, tiszteletbeli elnökét, Kovács Ferencet. Feri bácsi a kedden, Budapesten, a Művészetek Palotájában tartott ünnepségen dr. Kamuti Jenőtől, a MOB főtitkárától, a hazai és nemzetközi Fair Play Bizottság első emberétől vehette át a kitüntetést.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 16. |
Az idei év utolsó mérkőzésén szurkolhatnak a sportrajongók ma, 19 órától az Albacomp kosárlabda-csapatának. A fehérvári fiúknak minden esélyük megvan arra, hogy továbbjussanak a Közép-európai Ligába – ehhez elég már egy 27 pontos siker! Sajnos Doyne-ban „hiányt szenved” továbbra is a csapat, és Soós Gábor sem biztos, hogy pályára tud lépni. És még valami: az Albacomp minden látogatónak egy 2009-es csapat-naptárral kedveskedik!
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. december 16. |
Az Alba Volán kölyökcsapata folytatta jó szereplését a bajnokság rájátszásában, miután a Bp. Sztárok 2-1-es legyőzése után ezúttal a Miskolcot ütötték ki a kék-fehérek 17-0-ra. Vincze Péter (képünkön) négy gólig és gólpasszig jutott.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 15. |
Két edzőmérkőzést már lekötött a Fehérvár FC a januári felkészülés kapcsán. Az egyiket január 27-én (kedden) rendezik meg, amikor a horvát bajnok, a Dinamo Zágráb ellen lépnek pályára a fehérvári játékosok, a másikra pedig január 29-én (csütörtökön) kerül sor. Ekkor az NK Zagreb-bal mérkőznek meg sportolóink. E csapat a tavalyi bajnokságon bronzérmet szerzett, így remélhetőleg élvezetes meccs várható. A mérkőzések helyszíne a horvát főváros lesz.
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. december 15. |
Az Alba Volán sokáig nem találta a ritmust a Jesenice ellen, ám amikor szépíteni tudtunk, felpörgött a csapat. Sajnos ekkor már túl kevés volt az idő az egyenlítéshez, és szerencsénk sem volt - így pont nélkül maradtunk. - A mérkőzés előtt Andreas Byström megbetegedett, így Nagy Gergő után újabb játékos szolgálatairól kellett Ted Sator vezetőedzőnek lemondania. Maga a meccs tapogatózó játékkal indult, nem estek egymásnak a felek.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 14. |
Az idei év utolsó mérkőzésén szurkolhatnak a sportrajongók december 16-án (kedden), 19 órától az Albacomp kosárlabda-csapatának. A fehérvári fiúknak minden esélyük megvan arra, hogy továbbjussanak a Közép-európai Ligába – ehhez elég már egy 27 pontos siker! Sajnos Doyne-ban „hiányt szenved” továbbra is a csapat, és Soós Gábor sem biztos, hogy pályára tud lépni. És még valami: az Albacomp minden látogatónak egy 2009-es csapat-naptárral kedveskedik!
|
|
Írta: FC Fehérvár
|
2008. december 13. |
Szabályosak voltak a 2007 decemberi taggyűlési határozatok! - Jogerős ítéletével tegnap a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy érvényesek voltak így hatályosak a 2007. december 17-i taggyűlési döntések, többek között Gál László Róbert azonnali visszahívása az ügyvezetésből. Külön eljárás fog dönteni arról a Fehérvár FC részéről felmerült eljárási kifogásról, hogy a Terszol Kft. és az ÁMV Kft. a törvény erejénél fogva nem tagok. (részletek alább)
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. december 13. |
Az Alba Volán már két góllal is vezetett az EBEL egyik élcsapata, a Linz ellen, ám az osztrákok két perc alatt fordítottak. A legvégén Ocskay megmentette az egyik pontot, a büntetőpárbajban viszont ellenfelünk zsebelte be a bónuszpontot. - A Linz nem véletlenül helyezkedik ez az EBEL tabellájábnak első felében, ez már a játékoskeretükre pillantva is egyértelmű, de a találkozó eleje is igazolta a megállapítás igazságtartalmát. Valósággal nekirontottak a kényszerűségből három sorral a küzdelembe induló Volánnak.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. december 12. |
Kijelölték azokat a játékosokat, akire a Fehérvár FC nem tart igényt a jövőben: szabadlistára került Disztl Dávid és Bölcsföldi Viktor. Januártól Felcsúton játszik kölcsönjátékosként Németh Viktor, Palkó Dávid és Ulviczky Mihály. Vadász Viktor és Fejes András (akiket eddig „kölcsönöztek”) egyelőre maradnak. Kocsis Gábor januártól visszatér Székesfehérvárra, Nagy Tamás – a jelek szerint – Kazincbarcikára távozik, Deniszov pedig Ukrajnában folytatja pályafutását. Az új igazolások kapcsán még nem született egyértelmű döntés.
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. december 12. |
Hatalmas csata várható ma este negyed nyolctól a székesfehérvári Jégcsarnokban, miután az Alba Volán a tabella harmadik helyén tanyázó Linz együttesét fogadja. Mai ellenfelünk keretében nem akárkik játszanak… - A Linz eddigi összecsapásain 39 pontot gyűjtött, s mindössze egy pont választja el őket a második helyezett Vienna Capitalstól, így vélhetően ma este is győzni akarnak Székesfehérváron. Ehhez persze a Volánnak is lesz egy-két szava.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. december 10. |
Az Alba Volán újabb "négypontos" mérkőzést veszített el, ezúttal Ljubljanában, így a rájátszásért folytatott harcban rendkívül közel kerültek hozzánk a riválisok. - Igen hamar emberhátrányba került a három sorral kiálló Volán ezen a fontos találkozón, már az első percben kiállította Byströmöt a játékvezető. Remekül kivédekeztük a hátrányt, majd az első adandó emberelőnyünkből megszereztük a vezetést - Palkovics volt eredményes. (0-1) A folytatásban többet támadott a Volán, de újabb gólt már nem sikerült elérni, még fóból sem. Az 5-11-es kapuralövési arány sejteti a játék képét.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 7349 - 7359 / 7788 |