Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 08. |
A MOL Liga következő fordulójában az Alba Volán farmcsapata pénteken a Ferencvárossal mérkőzött volna meg, ám a zöld-fehérek halasztást kértek, így az összecsapás elmarad. Az FTC szakosztály-vezetője, Al-Daadu Muhanned az „időkérésről” szűken nyilatkozott: elmondta, hogy azért nem szeretnének most Pesterzsébeten játszani, mert nem akarják, hogy „egyesek tovább sároznák a Ferencváros nevét”. A meccs pótlása valószínűleg novemberben lesz.
|
|
Írta: FC Fehérvár
|
2008. október 08. |
A múlt héten útjára indult a VUK, azaz a Vidi Utánpótlás Kupa, amelynek célja, hogy a Székesfehérváron és Fejér megyében élő U7, U9 és U11 korosztályú gyerekek között olyan tehetségeket találjon, akikből - az FC Fehérvárhoz igazolva - kinőhet a jövő futballista nemzedéke. A több tornából álló sorozatot a klub többségi tulajdonosa, Garancsi István finanszírozza.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. október 08. |
Az Alba Volán ellen már három góllal is vezetett a Vienna Capitals, de egy remek harmadik harmadot követően belátható közelségbe került a pontszerzés. Ez most nem sikerült, de élvezetes, színvonalas találkozót vívott a két együttes, amely minden bizonnyal ismét sok, hasznos tanulsággal szolgált.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. október 07. |
Az Alba Volán ma esti ellenfele, az EV Vienna Capitals az ötödik helyet foglalja el a tabellán, hét mérkőzéséből hármat megnyert, kétszer kikapott, két alkalommal pedig a hosszabbítás után szenvedett vereséget. - A bajnokságot a Klagenfurt ellen kezdték a bécsiek, ám hatvan perc után 3-3 állt az eredményjelzőn, s a hosszabbításban a vendégek örülhettek. A Vienna góljait Casparsson, Tsurenkov, Healey lőtték.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 07. |
Az FC Fehérvár két mérkőzést is játszik holnap. Először 15 órakor, Felcsúton mérik össze erejüket fiaink a BFC Siófokkal – e meccset ingyenesen bárki megnézheti -, majd Székesfehérváron, a Sóstói Stadionnál rúgják a bőrt 20:45-től, a Debrecen ellen. Ez utóbbira 19 órától lehet megvásárolni a jegyeket a Stadion pénztáraiban. A jegyek ára azonos az NB-I-es mérkőzések belépő díjaival.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 06. |
A legutóbbi húszgólos győzelem után a Fehérép Alcoa FKC ezúttal tizennyolccal múlta felül az Arkatron Minsket, és jutott az EHF-kupa harmadik fordulójába. - kaptuk a hírt Pálfai Károly sajtóreferenstől, aki elmondta: a hétvégi két meccsen a fehérváriak négy játékosa, Bízik Boglárka, Emberovics Míra, Lelkes Noémi és Szikora Melinda pályafutása során először szerepelt európai kupamérkőzésen.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. október 06. |
Az Alba Volán hiába szerezte meg a vezetést a Graz 99ers ellen, a folytatásban nem sikerült megismételni az elmúlt mérkőzéseken nyújtott teljesítményt, így az ellenfél fordítani tudott, és el is vitte a két pontot Székesfehérvárról. - A Graz ellen mindig érdekes és izgalmas találkozókat vívott tavaly a Volán, amelyeken a pontszerzés rendre elérhető közelségben volt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 06. |
A Magyar Kupa megnyerése után a bajnokság rangadóját is sikerrel vette az FRC női rögbi csapata. – újságolta szerkesztőségünknek Mátay Balázs FRC elnök - A fehérvári amazonok eddigi egyetlen legyőzőjük, a Százhalombatta otthonában diadalmaskodtak 33-0 -ra, így most már pontelőnnyel vezetik a tabellát. Gyolcsos Ferenc edző csapata egyre jobb formába lendül, s az erőnléttel sincs baj.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 05. |
- Legalábbis eredményben. A Nyíregyházi Főiskola kemény küzdelemre késztette a MÁV Előre-Kodolányi-CityLine női röplabda csapatát az NB I Liga Liga-csoportjának szombati, nyitófordulójában. – tájékoztatta szerkesztőségünket Pecsuvácz Péter, akitől megtudtuk: az előző szezonban a bajnokság kilencedik helyén záró hazaiak hiába akarták már a mérkőzés elején eldönteni a találkozó sorsát, a vendég nyírségiek folyamatosan tartották a lépést a mávos hölgyekkel.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. október 05. |
Húszgólos győzelemmel kezdte a 2008/2009-es európai kupaszezont a Fehérép Alcoa FKC. - kaptuk a hírt Pálfai Károlytól, a Fehérép Alcoa FKC sajtóreferensétől, aki elmondta: A nehézkes kezdés után – közel negyedóra elteltével 5-5 volt az állás – egyre jobban kidomborodott a fehérváriak és a fehérorosz Arkatron Minsk közötti tudáskülönbség, és végül 35-15-re nyerték az első mérkőzést Sótonyi László tanítványai. A visszavágóra vasárnap 17h-kor kerül sor.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2008. október 05. |
Az Alba Volán már három gólos hátrányban volt a harmadik harmad végén, de fantasztikus teljesítménnyel döntetlenre mentette a meccset. Következett a hosszabbítás, majd a büntetők, ennek végén a Voláné 1 pont lett, a Jesenicéé pedig kettő. - Meglehetősen határozottan kezdett a Jesenice, gyakorlatilag a kapuja elé szögezte az Alba Volánt. Négy perc telt el, míg végre kiszabadultunk.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 7525 - 7535 / 7793 |