Igencsak szorgosnak bizonyult Fazekas Krisztina az elmúlt évben. A lelkes és tehetséges fotós (akinek képeit már többször is Olvasóink figyelmébe ajánlottuk) 2009-ben nyolcvankilenc helyszínről „jelentkezett”, s 1874 db. fényképet osztott meg a www.errearra.eoldal.hu – és a Fehérvári Hírek látogatóival. A „hála” pedig nem maradhatott el: honlapján mintegy háromszázezer oldalletöltést regisztrálhatott, amelyet ezúton is köszön mindenkinek.

Két gyönyörű verssel kíván minden kedves olvasónknak áldott, meghitt ünnepeket Körmendi Gitta költőnő:

Halottak napján, ősz környékén különös szépség költözik a temetőkbe. S nemcsak azért, mert a sírokhoz gyönyörű virágcsokrokat, koszorúkat és gyertyákat helyeznek el az „emlékezők”, hanem azért is, mert a sárguló-pirosló falevelek gyengéden betakarják az elhagyott sírokat is. Ezt a nyugalmas, békével teli hangulatot örökítette meg Fazekas Krisztina fényképein. Az egyik fotóján mókus szalad egy vén fa törzsén, a másikon gesztenye hull a levelek közé...

„Hát nézzük. Korond pont az a hely, ahol érdemes az átutazónak megállni. Mikor..? Ha szuvenírt kíván vásárolni. És nem is érdemes máshol, mert itt autentice minden megkapható. Kézzel készített fatányér, kosár, irha, goblein, kerámia, ha szerencsénk van, falusi néni hozta kürtöskalács, tényleg minden….” – írja blogjában Fazekas Krisztina. A lelkes fotós pedig nemcsak leírja élményeit, hanem meg is örökíti azokat fényképezőgépe segítségével.

Nem pihenhet Pénzes Károly fényképezőgépe. Legalábbis erről tanúskodik a szerkesztőségünkbe beküldött sok gyönyörű felvétel.

65 évvel ezelőtt jelent meg Szantai Sándor első költeménye. Eleinte üzemi lapokban, majd budapesti újságokban publikált. Hamarosan saját kötetekkel is gazdagította a könyvesboltok kínálatát, s közel ötven antológiában mutatták be verseit. Több irodalmi társaság tagja, ő vezette Gödöllőn a Művészbarátok Egyesületét és a Helytörténeti Klubot. Kapott már Krúdy-emlékérmet, valamint a Magyar Kultúra Lovagja címet is magáénak tudhatja.

A fekete-fehér fényképek valahogy sokkalta letisztultabbak, mint színes változatuk: nem vonja el figyelmünket a "díszítés", s így a mondanivaló jobban kitűnik. Láthatóvá válik a "létezés valódisága", s ha a fotós kellőképpen érzékeny és érzéki, s nincsen híján a szépség-meglátásnak sem, akkor tökéletesen ki tudja használni a szürkés árnyalatok játékát - ahogy önmagáról is képet ad...

Az 1986-ban született Matla József Attila azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy jelentessük meg szerelmes verseit. Három költeményt küldött be, amelyekből kettőt most Önök elé tárunk. A harmadikat csak azért nem, mert abban olyan intimitásra utaló gondolatok is szerepelnek a szeretett hölgy nevének teljes feltüntetésével, amit csak az érintett hozzájárulásával érzünk etikusnak megjelentetni... Egyébiránt rendkívüli módon örülünk annak, hogy a romantikus fiatalember ily' módon is szerelmet kíván vallani kedvesének!

Etalon - Azt hiszem, még én neveztem el így (közel) tíz évvel ezelőtt. Mert Ő olyan. Olyan "Etalonos". Mindig tudja, hogy minek hol van a helye, mikor mit kell csinálni, s nem hajlandó a kompromisszumokra. Nem, ez nem azt jelenti, hogy öntörvényű, egoista és "szocializálatlan". Pont az ellenkezőjét: úgy véli, hogy az individumok nem olvadhatnak össze, mert akkor mivégre az egész létezés? Éppen ezért sosem siet, sose vágyik "nagy dolgok" után, hanem boldogsággal tölti el a "nemcselekvés" is. És ez így jó. Mindemellett valamiféle "áfonyás" fanyarságot is mindig vélek felfedezni humornak nevezett gondolat-kivetülései között. - Mert Ő: Etalon.

Dedik János 1935-ben született Budapesten. 1966-tól ír verseket, de főleg novellákat, elbeszéléseket, és történeteket. Írásainak anyaga részben a külföldön töltött éveinek termése. Mondanivalói változatosak: a drámai fordulatoktól a könnyű műfajig terjednek. Ahogy ő mondja: „Igyekszek az olvasóknak rövid, tartalmas, úgynevezett „egy megállós” novellákat írni.”