Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Önök Írták
Családi Kör a Platán Hotel Galériájában Nyomtatás E-mail
Írta: Simon M. Veronika   
2009. május 03.

ImageSimon M. Veronika Munkácsy-érmes székesfehérvári festőművész vagyok, én szervezem hosszú évek óta a Platán Hotel Galéria tárlatait. Minden hónap első szerdáján 17 órára jövünk össze az ország és a világ minden tájékáról, azért, hogy egy-egy órára kikapcsolódjunk a mindennapi rohanásból. Arany János híres versének címét azért adtam ennek a beszámolónak, mivel hála a Platán Hotel tulajdonosainak és a mindenkori vezetésének, igazi családi környezet fogad bennünket rendezvényeinken. 

Tovább...
 
Hogy mik meg nem történnek, manapság! Nyomtatás E-mail
Írta: Enyedi Béla   
2009. január 21.

ImageCsodálatos dolog a művészet, annak, aki nézi, szemléli annak, pedig még inkább, aki maga is műveli azt! - A Székesfehérvárott működő SMV 2000 Festőtanoda, mint a neve is mutatja, már 2000 óta létezik. Az amerikai grafikai kurzusból vett minta alapján folyik ott egy olyan tevékenység, aminek során a résztvevők felszabadítják a jobb agyféltekéjüket, azt, aminek köszönhető, hogy művészi produktumokat hoznak létre. Mindenki meg tud tanulni, olyan szinten festeni, amilyen szintre a lelkében a művészetet emelte.

Tovább...
 
A doni kápolnánál... Nyomtatás E-mail
Írta: Síró Imre   
2009. január 13.

ImageMár jó néhány éve járnak ki a gyerekeim a Doni kápolnához, mint a tűzért felelős cserkészcsapat tagjai. Most, hogy a legkisebb fiam is kiment, elhatároztam, én is kimegyek, mégha a busztól sötétben kell gyalogolnom is a Mészeg-hegyre. A buszmegállóban a buszos, mikor leszálltam a sötétben, fucsálkodva nézett rám. Sőt néhány percig még állt, várva hogy visszafordulok.

Tovább...
 
Megszületett az új-bor: Ó-év búcsúztató - Új-bor szenteléssel Nyomtatás E-mail
Írta: Enyedi Béla   
2008. december 29.

Image2008. december 27-én is kitapintható volt a feszültség az esztergomi Bazilikában, - akár 2007. december 27-én. Az új-bor szentelésére gyűltek össze ismét Kárpát-medence borrendjei, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek végez el minden évben. Olyan érzése volt mindenkinek, mintha a borrendek összes védőszentje jelen lett volna, akik jóleső érzéssel szemlélhették meg a pazar kivitelű borokat.

Tovább...
 
A Móri Szent Lőrinc érdeméremtől Ipolyság város díjáig Nyomtatás E-mail
Írta: Enyedi Béla   
2008. december 07.

ImageSimon M. Veronika székesfehérvári Munkácsy érmes festőművész 2003 óta van kapcsolatban a móri Brindisi Szent Lőrinc Borrenddel, akkor festette meg nekik védőszentjüket, Szent Lőrinc Atyát. Akkor lett a Borrend tagja, lovagja, és azóta, mint borrendi tag már 8 Kárpát-medencei Borrend védőszentjét festette meg, és adta át a Vajdaságtól a Felvidékig.

Tovább...
 
Szentmise Prohászka Ottokár boldoggá avatásáért és az Imaszövetségért Nyomtatás E-mail
Írta: Kasek Andrásné   
2008. november 22.

Image2008. november 8-án, szombaton este 6-kor Barlay Ö. Szabolcs atya szentmisét mutatott be Budapesten, a Béke Királynéja Kápolnában (Bp., VIII., Tömı u. 31.). Erre az alkalomra is kilenceddel készültünk. A szentmise kezdetéig a templom megtelt. Ez is meglepetés volt, mivel egy-két kör-emailt és a "szájhagyományt" leszámítva, semmilyen hirdetést nem adtunk fel!

Tovább...
 
Szent Erzsébet - az Ősi Kovács Galériában Nyomtatás E-mail
Írta: Enyedi Béla   
2008. november 21.

ImageA sok édesanya, testvér, rokon, ismerős Erzsébet nevű hölgy ünneplése mellett illik megemlékezni az elődök Erzsébetjeiről is, hiszen Szilágyi Erzsébet, a Hunyadi fiak édesanyja mellett érdemes néhány emlékező szót ejteni Sissiről, a magyarok Erzsébet királynéjáról is, aki, bár nem magyar származású volt, mégis megtanult magyarul, és szeretete a magyarság iránt egész Erzsébet kultuszt váltott ki Magyarországon, a magyar urak között.

Tovább...
 
Van, aki nem "beszél" a jóról, hanem "cselekszik"... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 18.

ImageMindig öröm olyan hírt hallani, amely az önzetlenségről szól, az emberekre rátelepülő haszonszerzés és egoizmus kiszorításáról. Jó tudni, hogy vannak, akik csak adni és adni akarnak, ellenszolgáltatást nem várva, sőt, saját vagyonukat és kétkezi munkájukat is felajánlva - egy nemes célért. Egy ilyen „tettről” számol be Önöknek rendszeres olvasónk, a Székesfehérváron élő Sántha József.

Tovább...
 
Egry József szülőfalujában Nyomtatás E-mail
Írta: Enyedi Béla - Tóth Réka   
2008. szeptember 21.

Image2008 szeptemberében az SMV 2000 Festőtanoda 9 alkotója 10 napot töltött Egry Józsefnek, a Balaton festőjének a szülőfalujában, Zalaújlakon. A falu nagy szeretettel várta az alkotókat, Fórizs Tímeát, Gyulai Sacit, Miliás Dórát, Muzslai Borbálát, Simon Margitot, T. Nagy Mónikát, Tóth Rékát, T.Tatai Zsuzsát és Simon M. Veronikát. A megnyitó kiállítás a tanodások otthonról hozott 50 festményéből berendezve sikert aratott!

Tovább...
 
Arany János portréja a nagyszalontai Csonka toronyba került Nyomtatás E-mail
Írta: Enyedi Béla   
2008. szeptember 19.

Image2008. szeptember 14-én délelőtt a nagyszalontai református templomban celebrált mise után a mise résztvevői és az érdeklődők különleges eseményre gyűltek össze az Arany János Múzeum Nagy galériájában. Az Anyaországból, Magyarországból érkezett kicsi küldöttség, akik festmény kiállítást és egy Arany János festményt hoztak el, mutattak be a nagyérdeműnek.

Tovább...
 
Edzőtáborok.hu, egy oldal sportegyesületeknek Nyomtatás E-mail
Írta: Becsei Gellért   
2008. szeptember 10.

ImageIdén januárjában indult el Magyarország első, külön edzőtáborozásokkal foglalkozó honlapja az edzőtáborok.hu. Az oldal elsősorban a tábort edzők, sportvezetők munkáját szeretné megkönnyíteni, segítséget nyújtani a táborozó sportegyesületeknek ! Célja, hogy szolgáltatásaival elősegítse a sportegyesületek, szakosztályok edzőtáborozásainak megvalósítását, segítse az edzők, sportvezetők, tábort szervezők munkáját.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

Eredmények 34 - 44 / 67