Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Junior: Huszonegygólos győzelmek
Junior: Huszonegygólos győzelmek Nyomtatás E-mail
Írta: Alcoa FKC   
2012. január 08.

ImageEbben a szezonban másodszor fordult elő, hogy az Alcoa FKC felnőttjei mellett a juniorok és az ifjúságiak is győzelmet arattak ugyanabban a fordulóban – mindkétszer a Kiskunhalas NKSE ellen sikerült a hatpontos játéknap. Ezúttal ráadásul mindkét utánpótlás-csapatunk fölényesen, egyaránt huszonegy góllal bizonyult jobbnak a vendégeknél.

 

NBI junior bajnokság, 12. forduló:
Alcoa FKC – Kiskunhalasi NKSE 44-23 (20-9)
Köfém Sportcsarnok

 

FKC: Pálinkás, Szendrey (kapusok), Becséri K. 11 (2), Gazdag 9, Kuhinkó 8 (3), Németh N. 5 (1), Májer 2, Minárik 2, Sinka 2, Zsigmond V. 2, Deres 1 (1), Hrabovszky 1, Zsigmond A. 1, Halász. Edző: Rezsnyák Csaba.

 

Rezsnyák Csaba, az Alcoa FKC junior csapatának az edzője: „A mérkőzésen közel végig lendületes, jó tempójú játékot produkáltunk. A védekezésünk váltásaiban és a ziccerek befejézésének pontosságában volt apróbb hiányérzetem. Dicséretes, hogy több felállásunk is egységesnek bizonyult. Örülök a jó évkezdésnek, és remélem, ez a siker jó alapként szolgál majd a jövő heti meccseinkhez!“

 


NBI ifjúsági bajnokság, 12. forduló:
Alcoa FKC – Kiskunhalasi NKSE 42-21 (19-12)
Köfém Sportcsarnok

 

FKC: Pálinkás, Szendrey (kapusok), Pintér 6, Becséri A. 5 (2), Májer 5, Hrabovszky 4, Pető 4, Sinka 4, Bíró 3 (1), Gula 2, Deres 2 (1), Szemenyei 3 (1), Zsigmond A. 2, Minárik 1. Edző: Rezsnyák Csaba.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >