A megemlékezést a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, Székesfehérvár Önkormányzata, a pákozdi Nemzeti Katonai Emlékpark, a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága és a Magyar Királyi "Szent István" 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület rendezte. Az 1943. évi téli hadműveletekről vetítéssel egybekötött előadást tartott dr. Horváth Csaba hadtörténész a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

.

A város polgármestere dr. Cser-Palkovics András az előadás előtt osztotta meg gondolatait a doni tragédiáról. Mint mondta minden hősre, aki a nemzet szabadságáért életét áldozta emlékeznünk kell. Akkor tudunk azonban méltón emlékezni, ha a fiatalokkal az iskolában a történelem oktatás, a XX. század magyar történelmét a mainál sokkal jobban megismerteti.

Hangsúlyozta, hogy aki nem érti a 19-20 századi magyar történelmet nem érti meg a 21 század mai történéseit. "Fontos persze, hogy megismerjék a fiatalok Mezopotámia történetét, de azt hiszem sokkal fontosabb, hogy 20. században mi történt a magyar nemzettel."

.

A megemlékezés a kora esti órákban Pákozdon, a Nemzeti Katonai Emlékhely Doni Kápolnájánál folytatódott.

A 2. magyar hadsereg 1942 tavaszán és nyarán három ütemben érkezett ki a keleti frontra. A körülbelül 200 ezer fős hadseregbe több ezer zsidót és kisebb részben munkásmozgalmi aktivistákból álló munkaszolgálatos alegységeket is besoroztak. Az első lépcsőben kiérkező, Orjol és Kurszk térségében kirakott III. hadtest nyomban az első vonalba került, és a német csapatokkal együtt harcolva, igen súlyos veszteségek árán küzdötte előre magát Voronyezs irányában a Donig.

.

Az ezt követő két lépcsőben érkező csapatok ugyan harc nélkül, de több mint ezer kilométeres gyalogmenetben érkeztek a Donhoz, majd azonnal megkezdték védőállásaik kiépítését. A folyó mentén több mint 200 kilométer hosszú frontszakasz védelmét látták el a magyar csapatok. Tőlük északra németek, délre olaszok helyezkedtek el. Az utánpótlás emberben, lőszerben, üzemanyagban, élelmiszerben és ruházatban elégtelen volt.

A magyar katonai és politikai vezetés már baljóslatú előjelnek tekinthette volna a szovjet csapatok hatalmas erejű ellentámadását Sztálingrád térségében 1942 novemberétől. Ennek nyomán körülzárták és megsemmisítették az ott tevékenykedő német és román csapatokat.

1943. január 12-én, illetve 14-én elérte a végzet a 2. Magyar Hadsereget is, amikor az urivi és scsucsjei hídfőkből kiinduló nagy erejű szovjet támadás két helyen áttörte az arcvonalat, majd szétszakította a magyar haderőt.

Fotó: Bácskai Gergely

A magyar és német visszavonulást főként a magyar csapatok fedezték. A magyar hadsereg ebben az egyenlőtlen küzdelemben 1943. január 12. és február 9. között a Don-kanyarban megsemmisült. A magyar főparancsnokság és az ország vezetése szinte semmit nem tett az előre látható katasztrófa elkerüléséért. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak.