Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Mihály Árpád: "Most már bátran gondolhatok a magyar válogatottságra"
Mihály Árpád: "Most már bátran gondolhatok a magyar válogatottságra" Nyomtatás E-mail
Írta: Cs. T.   
2012. február 14.

Image A vasárnapi, Sapa Fehérvár AV19-EHC Liwest Linz találkozón talán még az eredménynél is fontosabb volt, ami a mérkőzés előtt történt. Mihály Árpád - 3000 szurkoló előtt - ünnepélyes keretek között tette le az állampolgári esküt.

 
Milyen érzés immár hivatalosan is magyar állampolgárként ébredni?
 
Igazából még nem volt sok időm ezen gondolkodni. A tegnapi meccsen nagyon elfáradtam, le is feküdtem korán aludni. Ma reggel pedig, ahogy felkeltem, rögtön siettem is edzésre. Hogy mégse kerüljem ki a kérdést, azt kell mondjam, hogy nagy megnyugvást érzek. Három éve húzódott már ez az ügy, azóta vártam, hogy megkapjam az állampolgárságot. Évek óta kérdezgették az emberek, hogy mikor kapom már meg. Örülök, hogy azt mondhatom, hogy végre megvan. Most már bátran gondolhatok a magyar válogatottságra és a 2012-es VB-re is.
 
Kinek jutott eszébe, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban legyen a ceremónia?
 
Soltész Miklós államtitkár úr és Ocskay Gábor találták ki. 2-3 héttel ezelőtt hívtak fel, hogy mit szólnék hozzá, ha a jégcsarnokban lenne az ünnepség. Ezúton is szeretném megköszönni nekik a közreműködést és a szervezést, felejthetetlen élmény volt számomra.
 
Milyen érzések kavarogtak benned az eskütétel alatt?
 
Azt lehetetlen szavakkal leírni, nem is tudom igazán visszaadni azt az érzést. Boldog voltam, hogy ilyen sok szurkoló előtt zajlott a ceremónia. Éreztem, hogy régóta szorítottak nekem, és együtt örültünk, hogy eljött ez a pillanat. Nagyon megható volt, hogy eljátszották a tiszteletemre a székely himnuszt, hogy a drukkerek zászlókkal köszöntöttek, hogy 3000 ember szurkolt nekem. Nem is nagyon tudtam a hokira koncentrálni, annyira izgatott voltam. A második harmadra azért igyekeztem összeszedni magam és külön öröm, hogy a végén gólt is sikerült szereznem.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >