Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Folytatódtak az intézménylátogatások Nyomtatás E-mail
Írta: Cs. D. E.   
2012. március 22.

Image A városvezetés folyamatos konzultációt folytat az önkormányzat által fenntartott intézményekkel: ennek részeként dr. Cser-Palkovics András polgármester és a Deák Lajosné a terület önkormányzati képviselője látogatást tettek a Gyöngyvirág óvodában, a Kisteleki utcai, Napraforgó Bölcsődében, majd a Zsolt utcai könyvtárban és a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házban, ahol beszélgetést folytattak az intézményvezetőkkel. A közelmúltban felújított és bővített Napraforgó Bölcsődének 14 fekvőágyat adott Székesfehérvár polgármestere.

 
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. márciusában vissza nem térítendő támogatást kapott a korábban IV-es számú, 2012. január 1-től a Napraforgó Bölcsőde nevet viselő Kisteleki utcai intézmény bővítésére és fejlesztésére. A múlt év novemberében készült el, és került átadásra a bölcsőde új épületszárnya. A fejlesztés eredményeként az 1955-ben épült intézmény további gondozási egységgel bővült, mely több mint közel 50 %-os férőhely-növekedést jelent, így a bölcsőde 28 fővel több kisgyermeket tud fogadni.
 
Dr. Cser-Palkovics András polgármester a látogatásakor elmondta, hogy a 120 milliós beruházás eredményeképpen egy korszerű bölcsőde biztosít helyet napközben a körzet három év alatti kisgyermekeinek. Mivel a bölcsőde 44-ről 72-re növelte a férőhelyek számát a Székesfehérvári Önkormányzat 91.000 Ft-ot biztosított szobai altatáshoz használható fektetőágyak beszerzésére. A polgármester hangsúlyozta továbbá, hogy külön öröm a városnak, hogy a bővítés öt álláshely létrejöttét tette lehetővé.
 
Deák Lajosné, a 11-es körzet önkormányzati képviselője nagyon fontos eredménynek tartja, hogy sor került az intézmény felújítására és növekedett a férőhelyek száma is. A korábbi évek kedvezőtlen tapasztalata volt, hogy sok édesanya munkába való visszatérését nehezítette, hogy az intézmény helyhiány miatt nem tudta fogadni a kisgyermekeket.
 
Ferencsik Józsefné bölcsődevezető elmondta, hogy új csoportszobákat és hozzájuk tartozó kiszolgáló helységeket alakítottak ki és megújult a játszóudvar is. A meglévő épületben is számos felújítás történt, többek között a nyílászárókat is kicserélték. Az intézményvezető köszönetet mondott a 14 db szobai altatáshoz használt fektetőágy beszerzéséért, és örömmel számolt be arról, hogy az ágyak könnyűek, jól tisztán tarthatók, így megkönnyítik a technikai személyzet munkáját, s nem utolsó sorban kényelmesek és elősegítik a gyermekek pihentető alvását.
 
A polgármester és Deák Lajosné önkormányzati képviselő ma délelőtt ellátogatott a Gyöngyvirág Óvodába is, ahol az intézményvezető, Halmai Tamásné mutatta be az óvodát: Óriási – 2 hektáros – terület övezi a „gyermekparadicsomnak” nevezhető intézményünket. Tizenöt csoportunkkal városunk legnagyobb óvodája vagyunk. Saját kimunkálású helyi programmal dolgozunk, olyan speciális elemekkel dúsítva, mint német nemzetiségi-, illetve autista program. Pedagógiai munkánk súlypontjai: az egészséges életvitel megalapozása, a szocializáció, a környezettudatos nevelés és az anyanyelvi nevelésen alapuló értelmi nevelés.
 
A Zsolt utcai könyvtár vezetője, Dobozi Sándorné beszámolt az intézménnyel kapcsolatos fontos tudnivalókról: A Városi Könyvtár tagkönyvtáraként 1976-ban nyílt meg a Székesfehérvár kertvárosi övezetében elhelyezkedő családias hangulatú Zsolt utcai Könyvtár. Az intézmény közvetlen vonzáskörzetébe tartozik a Királysor–Budai út–Fiskális út által határolt családi házas övezet és az Almássy- és Fáy lakótelepeken élők közössége.
 
A szolgáltatási és kulturális programok elsősorban Öreghegyről, de a város minden területéről vonzzák a látogatókat. 2011-ben 796 beiratkozott olvasónk volt, akik közül nagyon sokan heti rendszerességgel járnak könyvtárba. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk bekapcsolódni Székesfehérvár kulturális vérkeringésébe.
 
A látogatássorozat utolsó állomásán Zemlényi Jánosné intézményvezető mutatta be a Krisztus Király Plébánia Közösségi házat: 2006-ban vettük birtokba a közösségi házat, amely a környéken élő családoknak, fiataloknak és nyugdíjasoknak kínál kulturális, hitéleti és ismeretterjesztő programokat. Eseményeinkre nem csak a környéken élők látogatnak el, hanem a város és a megye több pontjáról is érdeklődnek.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >