Különös élményben lehetett részem a minap a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Itt találkoztak a Tűzmadár Táltos Dobkör tagjai vezetőjükkel, Fehérholló Ösküvel az élen. Égtek a gyertyák és a mécsesek, csodaszép énekek szálltak, s közben a vezető néhány szót szólt övéihez. Zengtek a dobok, hallgattam a nemes szövegeket, köztük pl. Nagy László halhatatlan versremekeit.

Összhangban volt mindez azzal a szellemiséggel és hitvilággal, amely jellemzője a dobkörnek.  

Céljaik között első hely illeti meg az ősi magyar szellemiség újraélesztését, s annak a mai formában megélhető közvetítését a társadalom felé. Miként egyik kérdésemre válaszolva Fehérholló elmondta, látszik, hogy a külvilág egyre inkább érdeklődik e szellemiség iránt.

A kör vezetője egyébként a jobboldalinak nevezhető politika felől érkezett, ám ma már nem foglalkozik politikával. Idejében rájött arra, hogy másfelé kell keresnie útját, s így világosodott meg benne, hogy először belülről kell megváltoznia az embernek, s így hathat a külvilágra. Azt is megtudtam Fehérhollótól, hogy alapvetően megváltoztatta életét egy találkozás, Somogyi Istvánnal, aki két évtizede foglalkozik sámántechnikákkal. Nagyon érdekes egyébként, hogy ez a szellemiség az ősmagyaroknál épp úgy működött, mint az indiánoknál, s most az ő közvetítésükkel érkezett el hozzánk.

Nagyon lényeges, hogy a jó értelemben vett tudatmódosítás valósuljon meg, s ezáltal megszülessen a belső harmónia és a szeretetközpontúság. Szerepet játszik a magyarok kereszténység előtti istenképe, ám ugyanígy a Szűz Mária-kultusz is. Mindez egyesül egy természetközeli látásmóddal, a Nap és a Hold tiszteletével, a Földanya szeretetével.

A Táltos Dobkör tiszteletben tart minden vallást, és nem tartja önmagát az igazság egyedüli letéteményesének. S az sem lényegtelen, hogy erősek a kulturális kötődések, és ebben a gyökerekhez ragaszkodás épp úgy fontos szerepet játszik, mint a művészet mai szerepének hangsúlyozása.

S végül arról, hogy ez a tevékenység a közösségformálásnak is jelentős terepe.