Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
JÉZUSSAL VAGY JÉZUS NÉLKÜL? Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ö. Szabolcs   
2012. május 08.

Image Egyre jobban radikálizálódik az élet. Világnézetek pergőtüzében élünk, mi hívők is. Érezzük a bőrünkön. Nem lehetünk érzéketlenek, hiszen nyomot hagy lelkünkön, közérzetünkön. Lényegét tekintve ezzel nem mondtunk újat. Jézus ezt tudja, és figyelmeztet is minket: vegyétek fel a harcot: „Erőszakosaké a mennyekországa”.

 
A mai evangélium épp e téma hátteréről rántja le a leplet Jézus Urunk most is példabeszédben magyarázza meg az istenes élet radikálizmusának titkát.
 
Tegyük fel, Simon Péter kafarnaumi házának hatalmas szőlő lugasánál állunk. A ház falát befutja a lugas. Gyönyörű fürt szőlők lógnak a venyigéken. Egyszer csak megszólal az Úr:”Én vagyok a szölőtő…Ti vagytok a szőlővesszők” Ismerjük a részleteket . Mindenki megkapja a maga szerepét.
 
Azonnal kiderül, hogy a Mennyei Atya a szőlő ura,(aki egyúttal agrármérnök is), Jézus az igazi szőlőtő ( a legnemesebb fajtából való). A szőlőművest nem lehet félrevezetni, ismeri a szakmáját: ismeri, tudja, hogyan kell levágni a terméketlen, „száraz” vesszőt, mely tűzre való…
 
Most is nagy tisztogatás megy végbe a történelem szőlőjében. És miközben Jézus ezeket a szemléltető igéket mondja, Péter apostol megkínálja Jézust egy gyönyörű fürt szőlővel.
 
Az apostolok mindent megértettek: az édes, illatos szemek csak azért teremnek, mert a szölővesszők odatapadnak a tőhöz:”Nálam nélkül semmik sem vagytok.”Az életet ,a tőből lüktető életenergia adja, és a Mennyei Atya napsugara biztosítja a növekvést, a termést.
 
Uram, termékeny szölővessződ szeretnék lenni. Tudom, hogy csak Veled, Benned hozhatok termést.
 
< Előző   Következő >