Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
IX. Tűzzelvassal Fesztivál szombaton a Rác utcai Skanzenben Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2012. június 15.

Image Kilencedik alkalommal rendezik meg a Tűzzelvassal Fesztivált, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében június 16-án, 10 órától a Rác utcai Skanzenben. A Késesek, Kovácsok és Fegyverművesek Országos Találkozójára idén is sok szakember érkezik, lesznek kovácsbemutatók, borbélyműhely, lópatkolás és az érdeklődők megismerkedhetnek a bicskák, tőrök és konyhakések készítésével, felhasználásával, de vásárolhatnak is a portékák közül.

 
A fesztivált megelőző sajtótájékoztatón Pongrácz Zoltán, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke kiemelte, hogy ma Magyarországon rengeteg fesztivál, ezért meg kellett fogalmazniuk, hogy mi jellemzi a Tűzzelvassal Fesztivált, így idén először a "Kamara Fesztivál" jelzővel látták el a rendezvényt. Pongrácz Zoltán hozzátette, hogy ezzel nem a méretre utalnak, hanem a megérinthetőre, az átláthatóra és az emberközelire gondoltak.
 
A fesztivál legfőbb célja, hogy a kihalófélben lévő kés- és bicskakészítő mesterségeket, illetve a vas megmunkálásával kapcsolatos szakmákat népszerűsítse. Jó úton járunk, van rá igény és folyamatos fejlődést és növekedést tapasztalunk, amit a kilencedik alaklom is jól mutat - tette hozzá a szervező egyesület elnöke. Idén a halfilézést oktatatják majd, de a gyerekek számára is készülnek érdekességekkel.
 
A rendezvényen lesznek különböző szakmai bemutatók, előadások, színpadi programok és természetes kézműves kirakodóvásár is, a szervezők mindenkit szeretettel várnak, a fesztivál ingyenes.
 
FB.init({ appId : '133309610080817', status : true, cookie : true, xfbml : true });  
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >