Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ocskay Gábor: "Készen leszünk a rajtra" Nyomtatás E-mail
Írta: Cs. T.   
2012. július 09.

Image Bár több váratlan esemény is nehezíti a Sapa Fehérvár AV19 játékoskeretének kialakítását, a színfalak mögött továbbra is kemény munka zajlik, hogy minél előbb összeálljon a 2012/2013-as szezon csapata.

 
Kezdjük a legfrissebbel. A Villach hivatalos honlapján jelentette be Derek Ryan leigazolását. Derek Ryan ügyével kapcsolatban az álláspontunk világos és nem változott. Ahogy már mondtam a játékost élő szerződés köti a Sapa Fehérvárhoz, mely a 2012/2013-as szezon végéig szól.
 
Hogy áll most a csapat és milyen erősítések várhatók a közeljövőben?
 
Jelen állapot szerint a csapat magyar magja véglegesnek tekinthető, azonban az átigazolási szezonban percről-percre változhatnak a dolgok, így még sok minden képlékeny. Hiszen ha úgy alakul, egy Kóger Danit bármikor szívesen látnánk a csapatban, ráadásul ő a kora miatt nulla pontosnak számítana a keretünkben. Természetesen neki Észak-Amerika az elsődleges, szóval nagy valószínűség szerint már csak légiósok érkezése várható.
 
Sofron Isti július 15-én utazik Prágába orvosi vizsgálatra és több edzőmeccsen is részt vesz. Minden bizonnyal eligazol. Az elsődleges feladatunk most Palkovics és Sofron pótlása. Az ő helyükre minőségi légiósokat kell találnunk.
 
A menedzsment napi szinten dolgozik az erősítéseken, egy játékossal nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz. Valószínűleg a héten be is jelentjük az érkezését.
 
Továbbá újra felvettük a kapcsolatot Eric Johansson ügynökével, ő is képben van. Információink szerint teljesen felépült a sérüléséből, amit egy ritka immunbetegség okozott és ezt nagyon nehéz volt diagnosztizálni.
 
Emiatt volt ilyen hosszadalmas a gyógyulása. Kevin Primeau-val is folyamatos kapcsolatban vagyunk és dolgozunk a csapat megerősítésén, hogy minél előbb összeálljon a végleges keret.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >