Ezt kérdezte Saul Jézustól, amikor a damaszkuszi úton lováról a földre bukott. A Krisztus-követőket üldöző Saul egyértelmű választ kapott: Térj meg, és légy apostolom.

 

A mai evangélium ugyanezt üzeni mindannyiunknak!. Pedig legtöbben azt hiszik, hogy ez kizárólag az egyház, és a papok feladata. Csakhogy az egyház mi vagyunk. A „MI” minden nyelvben, a magyarban is az „én, te, ti, ők” közösségét jelenti.

 

Elvileg senkit nem lehet kizárni az apostoli körből, még a Saul-típusú üldözőket, a harcos ateistákat, de még a latrokat, a csaló „vámosokat” vagy a közismert utcanőket sem. Mindenkire, mindegyikünkre érvényes Jézus szava: ”Igy lesznek az utolsókból az elsők”

 

Teljesen felesleges és meddő ujjal mutogatni másokra, a felelősség alól nem bújhat ki senki emberfia. Jókor ébredt rá erre a rák elől hiába menekülő Kosztolányi Dezső, hogy ő is csak Krisztusnak, annak az ismeretlen nagy Úrnak vendége volt. Igy igaz! Jézus Krisztus mellett nem mehet el senki vállát vonogatva.

 

Akarva, nem akarva minden teremtmény a Teremtőnek a műve, és kénytelen szolgálatába állni. Michelangelo vésőjének minden karrarai márvány engedelmeskedik. És egyetlen egy veréb se esik le a fáról az Atya tudta nélkül.

 

Hát akkor mennyivel fontosabbak és értékesebbek vagyunk mi, akiket „saját képére és hasonlatosságára” teremtett.! Jó lenne ráébrednünk a teljes igazságra: mi vagyunk azok, akiket kettesével maga előtt küld, hogy tetteinkkel, magatartásunkkal, szívünkkel, értelmünkkel előkészítsük megérkezését legszűkebb körünkbe.

 

Mindenek előtt saját szívünkbe.