Sokan kérdik, miért van a mi vallásunkban akkora szerepe az Eucharisztiának? A protestánsoknál nem is szentség. A mai evangélium egyértelmű választ ad a kérdésre. A feleletet magától Jézustól kapjuk.

 

A csodálatos kenyérszaporítás után ugyanis a több ezres tömeg –érthetően- azon törte a fejét, hogyan lehetne minél többször ilyen könnyen kenyérhez jutni.

 

Ezt hozták szóba most is. Nem véletlenül alakult így a sorrend: először az élet fenntartásához nélkülözhetetlen „mindennapi” kenyeret nyújtja az a Jézus, akinek nevéhez, egészen különleges személyéhez fűződik a csoda.

 

Az evangelista külön meg is jegyzi, hogy emiatt mennyire keresték Jézust.

 

A kenyér különben is mindig a Mennyei Atyát juttatja eszünkbe:”Mindennapi kenyerünket add meg nekünk, Mi Atyánk” Az Eucharisztia ismeretéhez, megértéséhez, elfogadásához nélkülözhetetlen Jézus, mert ez az ő specialis, egyedi „találmánya”, leleménye. „szeretetének legnagyobb jele” Amikor először beszélt erről, meg is rökönyödtek, sőt hallgatóinak zöme ott is hagyta.

 

”Hogyan adhatja ez nekünk testét eledelül?” Még az apostolokat is megdöbbentette, olyannyira, hogy meg kellett kérdezne őket „Ti is el akartok menni?” Szenvedése előtti estén, az Utolsóvacsorán mindezt meg is valósította, sőt úgy végrendelkezett, hogy ugyanazokkal a szavakkal mondják, és ugyanígy cselekedjenek ők is: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

 

Ez a magyarázata annak, hogy egyházunkban miért van, és marad a világ végéig ilyen központi szerepe az Eucharisztiának! Ez az a szentség, mely magát Jézust adja nekünk. Azt a Jézust, aki a kenyérszaporításkor is jelenlévők ezrei előtt kijelenti:„Én vagyok az élet kenyere”.

 

Tehát, ahogy fizikai létünk számára nélkülözhetetlen a „ mindennapi kenyér”, úgy nélkülözhetetlen lelki életünk számára a „Mennyből alászállott kenyér” Oly annyira létkérdés ez a szentség számunkra, hogy Jézus fontosnak tartotta kijelenteni:”Aki nem eszi az én testemet, és nem issza az én véremet, az meghal”.

 

„Üdvözlégy Oltáriszentség! Csodálatos Szent Istenség"