Mi szükséges ahhoz, hogy Jézus Krisztus legyen életünk központja? A mai evangélium nyíltan felvetiezt a kérdést. Ahhoz, hogy egyáltalában eljussunk Jézushoz, a Mennyei Atyától kapott erőre van szükségünk.

 

Amint a Kenyérnél, úgy itt is kínálkozik az anyagi világtól ellesett párhuzam. Életünk minden percében tapasztaljuk a Föld vonzását. Gravitációnak hívjuk. Ezzel tartja össze a Teremtő az univerzumot. Ha nem működne ez az erő, darabjaira hullana szét a világ.

 

Ennek analógiájáról van szó az evangéliumban.”Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya nem vonzza…”

 

Amint van gravitációs térerő, úgy van a lélek világában is egy egészen különleges vonzerő, a kegyelem, mely isteni energia. És amint –tudjuk jól- van számtalan erőmű , centrale, energia-hordozó, úgy vannak erőművek Isten országában is.

 

Hiába nyomogatom a kapcsolót, ha nincs áram. Mindezt azért kll végig gondolnunk, mert a vasárnapi evangéliumokban minduntalan visszatér az Eucharisztia, mint a Jézussal való kapcsolatunk legfontosabb szentsége.

 

A szentmise, a szentáldozás, általában a krisztuskövetés akkor válik életszükségletté bennünk, ha engedjük működésbe jönni, hatni az isteni gravitációt. Balassi Bálint, Krisztus katonája a kegyelmet Isten szerelmének nevezi. Ezzel még jobban megragadhatjuk a lényeget, hiszen minden szeretetben valamiféle gravitáció rejlik.

 

Ezért igaz a szentjánosi kijelentés: „Isten maga a szeretet”.

 

Épp ezt érezték meg az apostolok az Utolsóvacsorán.

 

„ Jézus ekkor adta szeretetének legnagyobb jelét”