A sikeres túra edzői szemmel |
Írta: Alcoa FKC | |||||
2012. augusztus 14. | |||||
A horvátországi tornán lejátszott három mérkőzésén a Fehérvár KC játékosai a hat félidőből ötben jó teljesítménnyel örvendeztették meg edzőiket. Pål Oldrup Jensen a túra értékelésében pont azt hangsúlyozta ki, hogy a Lokomotiva Zagreb ellen elrontott első harminc perc utáni szemlélet- és tempóváltás miatt dicséret illeti a csapatot.
Három meccs, három győzelem. Hogyan összegeznéd a tornán lejátszott mérkőzéseinket? „Az első két meccsünkön meggyőzően teljesítettünk. Javult a hatos falunk, és időszakonként 3-2-1-et is védekeztünk. A 3-2-1-ben látható volt, hogy miken kell még javítanunk, de ezúttal már sokkal jobban működött, mint amikor korábban próbáltuk. Szintén egyre jobb a lerohanásunk is, a korábbiakhoz képest csökken a távolság az első és a második hullám között. A harmadik mérkőzésünk első felében borzalmasan játszottunk, és négygólos hátrányba kerültünk, de a lányok dicséretet érdemelnek a második félidőért. Különösen a játék minden elemének tempójában javultak fel. Ebben a meccsben az volt a legjobb, hogy képesek voltunk változtatni a hozzáállásunkon, és kifejezetten jó második félidőt hoztunk össze. A három találkozón minden játékosunkat használni tudtuk, ami szintén fontos a csapat szempontjából.“ Ez a kétnapos túra volt az első olyan alkalom, hogy hosszabb időt a csapattal együtt töltöttél. Mik voltak a benyomásaid és tapasztalataid? „A túra során megerősödött az a véleményem, hogy a csapat kedves személyekből áll, akik készek szorgalmasan dolgozni és fejlődni. Láthattam, hogy rendesen felkészülnek a mérkőzésekre. Szórakoztató és az együttműködésünk szempontjából hasznos tapasztalat, hogy ilyen alkalmakkor más oldalukról is megismerhetem őket.“
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|