Kezdőlap
Változó fogyasztóvédelem |
Írta: ÖKK | |||||
2012. augusztus 15. | |||||
Egy új kiadványban gyűjtötte össze és tette közzé a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Információs és Oktatópont a nemrég életbe lépett törvényi változásokat. A fogyasztóvédelem változó szabályozásáról és az új tájékoztató füzetről sajtótájékoztatón számolt be Róth Péter alpolgármester, Domokos Tamás, az Echo Innovációs Műhely módszertani vezetője és Németh László fogyasztóvédelmi szakember. Változó fogyasztóvédelem – ez a címe a legújabb kiadványnak, ami napvilágot látott a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Információs és Oktatópont gondozásában. Ennek a tájékoztató füzetnek is Németh László az összeállítója, aki immár több évtizede segíti a fehérváriak fogyasztóvédelmi ismeretinek bővítését. Ezúttal a fogyasztóvédelmi törvény változásairól adnak információt az olvasóknak. „2012. május 14-én fogadta el a Parlament a fogyasztóvédelemről szóló törvény módosítását. Többéves hallgatás után született meg a jogszabályok aktualizálása, ami reményeink szerint mind a fogyasztók érdekeit szolgálja. Azt a tudatos fogyasztóvá válást segítik a jogszabályok, amelyre Székesfehérváron is épül a fogyasztóvédelmi tevékenység. Az elfogadott törvényi módosítások július végétől hatályosak, így éppen időszerű az a tájékoztató kiadvány, amely a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Információs és Oktatópont gondozásában megjelent. Köszönöm a szervezet és Németh László munkáját.” – mondta el a sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester. Székesfehérváron évtizedes hagyománya van a fogyasztóvédelemnek. Számos hasznos kiadvány látott napvilágot Németh László irányításával és több oktatási programot is megszerveztek már a diákok, a pedagógusok, vagy éppen a nyugdíjas korosztály számára. "Ez a mostani, „Változó fogyasztóvédelem” című kiadvány is azt a célt szolgálja, amit én a kezdetektől a legfontosabb feladatunknak tekintek: a tudatos fogyasztóvá nevelést. Kiadványainkban a szakmai anyagokat közérthető módon jelentetjük meg, hogy mind a lakosság, mind a szolgáltató, kereskedő és termelő vállalkozások vezetői is sikeresen használhassák azokat mindennapjaik során.” – ismertette a hasznos segédanyag rövid tartalmát Németh László fogyasztóvédelmi szakember. „A Gazdasági és Versenyhivatal Versenykultúra Központja által támogatott Fogyasztóvédelmi Információs és Oktatópont program keretében jelent meg a kiadvány.” – mondta el Domokos Tamás. Az Echo Innovációs Műhely működteti a székesfehérvári oktatópontot, amelynek jövőjéről is szólt a módszertani igazgató. A sajtótájékoztató résztvevői részletesen is megismerhették a fogyasztóvédelmi törvény változásait összegző tájékoztató kiadványt.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|