Egyik közmondásunkban is szerepel ez a kifejezés: kenyértörésre került a sor. Amikor oly nagy a nézetkülönbség, és oly áthidalhatatlan a szakadék két ember között, akkor szokták mondani:kenyértörésre vitték. Többet szóba sem akarnak állni egymással. A mai evangéliumban ez a szóhasználat épp az ellenkezőjére utal.

 

Az Úr Jézus tudta, hogy a kenyér a legszentebb dolgok egyike. Az Úr imádságában is mondjuk naponta az ő szavait: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.

 

Vannak gesztusok, szavak, hangok, melyeket olyan jellegzetesen használ valaki, hogy arról mindenkinek az illető jut eszébe. Mind a négy evangélium és az ősegyház első történetének, Az Apostolok cselekedeteinek oldalain is minduntalan előbukkan ez a jézusi mozdulat: kezébe vette a kenyeret, megtörte, majd tanítványainak nyújtotta:Vegyétek és egyétek, ez az én testem.

 

Ez annyira jellemző volt rá, hogy erről a mozdulatáról követőinek mindig Jézus jutott eszébe. Húsvét után a két emmauszi tanítvány egész nap hallgatta Jézus tanítását, biblia- magyarázatát, mégse ismertek rá.

 

De este, amikor a fogadóban kezébe vette a kenyeret, és megtörte, lehullott szemükről a hályog: Ő az! Minden szentmisében ezt látjuk saját szemünkkel. És ha igazán Krisztus követői vagyunk, oly örömben lesz részünk, mint a két emmaszinak.

 

Akik még élnek, és jelen voltak Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján megrendezett Eucharisztikus Kongresszuson, tudják, hogy milyen örömben élt át akkor Szent István népe