Kezdőlap Belpolitika Közlekedés a fenntarthatóság jegyében
Közlekedés a fenntarthatóság jegyében |
Írta: ÖKK | |||||
2012. augusztus 31. | |||||
Elektromos töltőpontot avattak Székesfehérváron, a Jancsár Hotel udvarán az E.ON fenntarthatósági programja keretében. Új korszakot nyitott a közlekedésben az E.ON Hungária Zrt. A cég „Energia új utakon” mottóval indította el fenntarthatósági programját, hogy elősegítse a 21. század legnagyobb vívmánya, az elektromos hajtású közlekedés fejlődését. A nagyszabású projekt újabb jelentős állomásaként Székesfehérváron, a Jancsár Hotel udvarán avattak elektromos töltőpontot, melyet év végéig térítésmentesen használhatnak az autósok. Az átadáson a város polgármestere kipróbálta az elektromos járművet és bejelentette: megvizsgálják, hogy miként tudnák kedvezményekben részesíteni a környezetkímélő autóval közlekedőket. Az E.ON fenntarthatósági programja keretében tavaly a budapesti Kempinski Hotelben, majd idén tavasszal a Bécs felé tartó útvonalon, Tatán, Győrben és Mosonmagyaróváron avattak elektromos töltőpontot. Ezt követően a Balaton térségét célozták meg, Siófokra, Fonyódra, Keszthelyre és Balatonfüredre, végül Székesfehérvárra telepítettek töltőállomást. Jelenleg csekély számú elektromos autó közlekedik a magyar utakon, de a szakemberek bíznak a töretlen fejlődésben. Egy elektromos töltés – melynek költsége 800-1000 forintba kerül gépkocsi-típustól függően – körülbelül 100 kilométer megtételére elegendő energiát biztosít. Az új típusú autók közlekedése gyakorlatilag zajmentes, és nincs károsanyag-kibocsátás sem. – ezen előnyöket Székesfehérvár polgármester is tapasztalta, amikor kipróbálta a gépkocsit a Jancsár Hotel udvarán. Dr. Cser-Palkovics András az avatáson rámutatott: jelenleg távolinak tűnik a környezettudatos technológia széles körű alkalmazása, de korábban más eszközök, például a mobiltelefonok tömeges elterjedésének is megvoltak az első lépései. Hangsúlyozta: a zajhatás nélküli közlekedés kínálná az egyik legnagyobb előnyt a városlakók számára. A polgármester bejelentette: a városvezetés megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az elektromos autók tulajdonosainak milyen kedvezményeket tudnának biztosítani például a parkolás tekintetében. Dr. Cser-Palkovics András az avatáson köszönetét fejezte ki az E.ON-nak és a Jancsár Hotelnek. Tóth Béla, az az E.ON székesfehérvári önkormányzati nagykövete az átadáson hangsúlyozta: cégük számára fontos, hogy a környezettudatosság ne csak az üzleti működésben, hanem konkrét akciókban is megvalósuljon. Elmondta: kiemelt feladatuk lesz a jövőben, hogy a kétkedőket is meggyőzzék az elektromos meghajtással működő gépkocsik előnyeiről. A Jancsár Hotelnél található töltőpontot ez év végéig ingyen használhatják az autósok, ezt követően pedig a szálloda vendégei vehetik igénybe térítésmentesen a szolgáltatást.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|