Kezdőlap arrow Önök Írták arrow Rigó József költészetéről
Rigó József költészetéről Nyomtatás E-mail
Írta: Bakonyi István   
2008. május 08.

Óhatatlanul is mindig előkerül a kérdés: honnan jön a költő, s a kibocsátó közeg milyen hatással van lírájára? Azt hiszem, jogos ez a kérdés, bár másfelé is vihet a gondolat. Minden ember számára természetesen fontos a szűkebb haza, egy embercsoport, egy falu, egy kert, egy ház. Különösen erőteljes lehet ez a hatás egy olyan költő esetében, aki a viszontagságos sorsot kapott kisebbségből érkezik, hogy megmutatassa magát, és azokat is, akikből vétetett.

Rigó József az ilyen költők közé tartozik. Negyedszázada van jelen a magyar irodalom életében. Előbb 1983-ban tűnt föl a diákköltők sárvári seregszemléjén. Aztán három évvel később szerzője volt a Kötet nélkül c. antológiának, a Komárom megyei fiatalok fórumában. Egyébként is ahhoz a tájhoz, s benne az Új Forrás c. folyóirathoz kötődik pályájának sok eleme.

Első önálló verseskötete az 1993-as Sziromnyi volt, ugyancsak Tatabányán. A 2002-es Zárlatába a szívverésnek c. kötetet már a Széphalom Könyvműhely adta ki. Amolyan válogatottnak is tekinthető, hiszen 12 esztendő terméséből nyújt át egy nagy csokorra valót. Lírájából jól látszik a megküzdött sors, mint ihlető forrás, életrajzi és művészi háttér. Egyértelmű, hogy vállalja sorsát és övéit, s milyen szép, hogy kötete élén halott apja emlékének egy cigány népdalt idéz. Miként a népdal, Rigó József költészete is szikár és nyers, helyenként nélkülözi a hagyományos líraiságot. Megjelennek benne az emlékek, a környező tárgyi világ elemei, a múlékony emberi kapcsolatok, s persze legfőképpen egy költő markáns arcéle.

Ez az arcél eképpen mutatkozik meg pl. a Hallgatóból: „- Nem volt részegség csak szédület // gyűljetek körém bogarak füvek / fura hogy emberrel szót már nem érthetek / apámmal ti már megegyeztetek / bogarak füvek: már hallgatnom is lehet // s nem részegség csak szédület – „ A töredezettség és a szikárság mellett megjelenik itt-ott egy egészen másfajta hang, pl. a dalé, a feszesebb formáé. Erre az egyik legszebb példa a Dal gitárhúrra. S persze vonzódik az olyan költőkhöz, akikben sorstársat vél fölfedezni: Berda József, Verbőczy Antal vagy éppen József Attila tartozik ebbe a sorba. Berda emlékére így szól a Szerényen c. vers: „ – Szegénynek lenni / udvari vécén verset írni / én tudom mi az // hozzád meghízni / költőnek lenni csak s szeretni / általad vigasz – „. Rigó József versei kétségkívül erősítik azt a vonalat, amely jobb szó híján szegénység-lírának is nevezhető, s ebbe a vonalba a hozzá hasonló sorsú poéták versei szépen illenek bele. Akár József Attila szegényember-verseire is gondolhatunk.

Mindebből a világból nő ki több olyan mű, amely aztán katartikus hatást vált ki az olvasóból. Közöttük a legérzékletesebb az Apám halálakor. Szabadon szárnyaló sorai pontosan érzékeltetik a drámát, a fájdalmat, a veszteséget. A biciklijének kormányába az utolsó pillanatban is kapaszkodó ember lírai emlékműve ez a fontos vers, ilyen emlékezetes részletekkel: „ – Belülről ütötte verte a pofát a beszéd / elkongatott harangszókkal bolondul április / túllettünk ünnepen túlleszünk temetésen / kiborostásodott az arc lilult a bőr…” Van ennek az életműnek egy olyan vonulata is, amely lírai önéletrajzot teremt. Nem feltétlenül kronológiailag, hanem úgy, hogy a külső történések, az életrajz valós elemei áttűnnek egy olyan belső világba, amely elsősorban a líra eszközeivel jeleníthető meg. Megesik ugyanakkor, hogy az áttűnés nem megy végbe, s akkor valóban csak a külső történések játszanak szerepet. Jobb pillanataiban azonban megalkotja a költő ezt az összetettséget.

Ezzel összefüggésben közvetve vagy közvetlenül többször is érinti a kötet világa a költősorsot, annak sajátosságait, s éppen Budapestre címezve közli, hogy „a cigány költőnek / … nem lesz vers- / kötete mégsem”. Itt is a nyers közlés és valóság van együtt jelen. Paradoxonnak is fölfoghatjuk, hogy ugyanakkor ezt egy kötetben olvassuk, s a versírásnak sincs vége… Akkor sem, ha a költő ma sem más, mint különc, aki Idegenben idegenül mozog a mikrokörnyezetben, a falujában. Ám nemcsak a jelenlegi lírai pillanatokat tükrözi, hanem saját múltjánál is elidőz, sőt, megérinti a történelem szele is, miként azt Tihanynál c. verse mutatja.

És vannak olyan versek, amelyekben elégikus hangon szól a belső lélekállapotról. Közöttük az egyik legjobb az Őszi kísértő, szép képzettársításaival, gondolatritmusával. A visszatérő sorok őszi virágokat és „későn legmérgesebbre beérő paprikákat” hoznak elénk, s ezek köré épül föl a vers szerkezete. S az is megesik, hogy egy-egy családi, hétköznapi pillanat indít el gondolatfolyamatot, és ebben szerepet játszik a nagycsalád, a gyerekekkel és a feleséggel összefüggő élmények sora. (Haj!, Azért, stb.) Láthatjuk tehát, hogy a jelzett értékek közé tartozik Rigó Józsefnél az, ami biztos fogódzót ad az embernek, az a biztos háttér, ami nélkül hiányos a létezés. Ennek részeként néz szembe önmagával, s erre jó alkalom pl. az a pillanat, amelyben 32 éves lett a költő, s fölteszi a kérdést egy nem éppen kávéházi szegleten: „meglepetés e költemény?”… (Hull a virágszirom)

Megjegyezhetjük azt is, hogy nagyon természetes és póztalan ez a versbeszéd. Képi világa sem burjánzik, néhol a hétköznapi nyelv inkább az uralkodó. Mégis líra ez a javából, hiszen a megközelítés, a földolgozott világ magán viseli a műnem lényegét. A lélektől-lélekig igényét. Akkor is, ha az epikus elemek erősebbek, mint pl. A petróleumlámpa eloltása c. műben, ahol történetet mesél, s a történet idéz föl más képzeteket. Másutt meg az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás lesz föllobbantó szikrája egy fontos gondolatnak, a NINCS ÁM NAGY BAJ-féle felismerésnek. S ha nincsenek is túlsúlyban, azért a közéletiség megnyilvánulásai sem jelentéktelenek ebben a költészetben. Megénekli a rendszerváltás 10. évfordulóját, bár korántsem ünnepélyes hangon. Kimondatlanul is az egyébként általános korhangulat van ott a háttérben, mi szerint a csalódottság az úr, ha körülnéz az ember. Abban a világban, ahol urakká és hölgyekké „avanzsált öregek”, „nénik és bácsik” élnek, s ahol piros kis KISZ-tagkönyvvel játszanak a gyerekek az óvodában.

A groteszk felé közelít ez az ábrázolásmód, jelezvén, hogy bizony groteszk ez az egész világ. Meg hát azért azt sem hallgathatjuk el, hogy a hiányzó líraiság helyett helyenként szövegeket talál az olvasó. Divatos eljárás ez, mint ahogy részünkről is divatos ez a kibúvó: jobb szó híján mondjuk azt, hogy szöveg… Legjobb pillanataiban persze ezen a „szövegiségen” messze túlmutatnak a Rigó-versek. Például ott, ahol szakít a bőbeszédűséggel, s a tömörítés szép példáit mutatja föl. Íme, a Gyászmost c. négysorosa: „ – Kattan a csont a homlokomban / s gyászmost múlik el az aligvoltam-idő / jelen vagyok a holnapomban / s rózsaágyás a kikarózott temető – „. Hasonlóképpen idézhetnénk a Szirommal áldozót is. Aztán egyre töprengőbb, egyre elmélyültebb lesz Rigó József hangja. Vágyja a csöndet, a mind érvényesebb megszólalást. Ahogy a kötetzáró sorok szólnak: „ – Most áll be ( ) / zárlatába a szívverésnek / most áll be ( ) / némult házba: láznak zenének… - „

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >