Napjainkban a házasság, mint intézmény romokban hever. Ma egy tízemeletes házban kevés olyan lakás van, ahol nem egyszer vagy többször elvált házastársak élnek. Ezért én azon kevesekhez szólok, akik mérceként fogadják el Jézus Krisztus szavait, és hisznek abban, amit most írok nekik. Jézus ugyanis az Isten eredeti tervét mondja el apostolainak, nem pedig a korszellem által írányított, kialakult helyzetet. Ez utóbbiról csak ennyit mond:”Kezdetben nem így volt”.

 

A házasságot minden korban,- kivéve a mi korunkat – „res sacra-nak”, szent dolognak tartották. A pogány római jog is annak nevezi.

 

Szent Pál oly annyira annak tartja, hogy párhuzamba meri hozni a házasság szentségét Krisztusnak és az egyháznak viszonyával: Ahogy Krisztus szereti egyházát és feláldozza magát érte, ugyanígy szeresse férj a feleségét, asszony az urát.

 

„ Saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja és gondozza. Aki feleségét szereti, önmagát szereti” (Effezusi levél 5).

 

Az a házasság, amiről Jézus beszél nem az az oázis, amit a szerelmi lángolás varázsol földi mennyországgá, hanem a keresztet is vállaló Jézus útja. Valóságban Krisztus követése.

 

Ha a szerelem mögött nincs szeretet, vége a házasságnak. Mert egyedül a szeretet, az isteni erény, képes mindenre, még a Kálvária hegyére felvitt kereszt hordozására is.

 

”Mindent eltűr, mindent elvisel, mindent remél és soha meg nem szűnik” .

 

A szeretet lényege pedig a szolgálat: a másikért élni. Ennek a jele, jelképe a kereszt, Jézus golgotás keresztje. A házasság feladat, szent küldetés, melynek teljesítéséhez külön szentségi kegyelmet ad az Isten, hogy férj és feleség tudják egymás és a család keresztjét hordozni.

 

Uram add, hogy megértsem:A házasság nem a boldogság, hanem a szeretet szentsége. Csak a szeretet tud boldoggá tenni.