Kezdőlap
Milleniumi generáció - igazi párbeszéd a fiatalokkal |
Írta: Bácskai Gergely | |||||
2012. október 12. | |||||
A fiatalokkal kialakított párbeszéd megújításán dolgozik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ezt a törekvést segíti az a félmillió forint is, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatán nyert el a város. A Székesfehérvár Családjaiért Ifjúságvédelmi Program elsődleges célja egy ifjúsági párbeszédrendszer kialakítása és működtetése. Székesfehérváron több, mint húszezer általános és középiskolás korú gyermek él és tanul. A város önkormányzata éppen ezért kiemelt figyelmet fordít a gyermekekkel és ifjúsággal kapcsolatos kérdésekre, hogy a jövőben a közgyűlés fiatalokat érintő döntéseiben még aktívabban megjelennének a fehérvári fiatalok igényei és ötletei. A program első lépéseként egy szakértői fórum zajlott a városházán. A következő lépésben on-line kérdőíveket töltettek ki a 7-12. osztályos tanulók szeptember első két hetében, majd kérdőívekre épült az a három ifjúsági kerekasztalbeszélgetés, amit pályaválasztás és munkavállalás, diákjogok és gyermekjogok, illetve szórakozás és szabadidő témákban szerveztek a szakértők a diákönkormányzati képviselőknek. Letölthető kiadvány: http://ifjusag.szekesfehervar.hu/_user/12/File/2011/milleniumi.pdf
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|