Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
72 óra kompromisszum nélkül Nyomtatás E-mail
Írta: Kovács Krisztina - Madzag Ifjúsági Információs Iroda   
2012. október 24.

Image Magyarországon ötödször került megrendezésre a 72 óra kompromisszum nélkül címet viselő országos ökumenikus önkéntes akció, melyben az önkéntesek 5-25 fős csapatokban (katolikusok, reformátusok, evangélikusok és felekezethez nem tartozók) 3 nap során végeztek közhasznú feladatokat. Idén országosan 350 regisztrált projekt volt, melyben közel 9000 önkéntes vett részt.

 
Fejér megyében közel 250 fiatal csatlakozott a segíteni szándékozók közé, a három felekezeten kívül, két középiskolából is érkeztek csapatok, a ciszterci gimnázium diákjai négy projekt teljesítésére vállalkoztak, a Kodolányi Középiskolából pedig három csoport érkezett.
 
Székesfehérváron kívül Bicske, Csákvár, Dinnyés, Enying, Fehérvárcsurgó, Mány, Pátka kapcsolódott be helyszínként a megmozdulásba, s így a tettre kész fiataloknak hála, több mint 20 projekt valósulhatott meg.
 
A nyitórendezvényt idén a Széchenyi úti Református Gyülekezeti Házban tartottuk a csoportvezetők, csoporttagok részvételével, ekkor került sor az idei 72órás karkötő átadására. A program címéhez híven idén több csoport valóban a megnyitón ismerte meg feladatát, ott tudta meg, mikor hova menjen, a munkához szükséges eszközöket hol veheti át.
 
A feladatok teljesítését pénteken délelőtt elkezdtük, egy városi bölcsőde udvari fajátékainak újrafestését vállaltuk, a munkában nagy segítségünkre voltak a ciszterci gimisek és a Madzag Infópont önkéntes csapata. A Sóstói Református Temető rendbetételét az evangélikus fiatalok vállalták. Délután a Rákóczi úti Szociális Intézmény lakói számára nyújtottak feledhetetlen műsort a ciszterci gimnázium tehetségei.
 
Ugyanekkor egy lelkes és elszánt csoport megkezdte a ciszterci templom tisztítását is. Szombaton erőinket megsokszorozva, újabb csoportok bekapcsolódásával láttunk neki a feladatok teljesítésének. Minden projekthelyszínen vegyes csoportok dolgoztak: világi gimnazisták hívő fiatalokkal, evangélikusok reformátusokkal, katolikusok evangélikusokkal, reformátusokkal. Több bölcsőde kerítésének átfestésére került sor a nap folyamán, valamint a Kríziskezelő Központ barna kapujának festése is felfrissült. Lombseprés is szerepelt a feladatok között, egy bölcsőde udvarát tették rendbe a fiatalok.
 
A vidéki helyszíneken is aktív munka folyt: Dinnyésen folytatták a tavaly ilyenkor elkezdett templomlépcső építést, Perkátán elhunyt apácák sírjának rendbetételét, templomkert rendezését hajtotta végre egy 30 fős csapat. Enyingen egy óvoda kerítésének felújítását vállalta egy Madzag Infóponthoz kötődő, de enyingi fiatalokból álló csapat.
 
Csákváron az evangélikus parókia fejlesztésére került sor, valamint kerekes székesek tábortalálkozójára, ahol az önkéntesek a találkozó résztvevőinek segítettek a mindennapos dolgok és programok megvalósításában, Fehérvárcsurgón a parókia udvarában, kertjében tereprendezés zajlott. Pátkán a legbátrabb és legerősebb fiatal fiúk vízaknát és vízvezetéknek való árkot ástak.
 
A munkák elvégzése után a résztvevőket és minden érdeklődőt a Láthatatlan Színház Életút című előadása várta, az előadás a vándorok beszámolója alapján nagy lelki élményt nyújtott. A vasárnap sem maradt projekt nélkül: a legkitartóbb fiatalokat egy újabb bölcsőde kerítésének lefestésére hívtuk, délután pedig a HÉROSZ állatotthon kutyáinak megsétáltatására került sor 30 fiatal részvételével. A vasárnap délutáni zárást képnézegetéssel, énekléssel, némi süteményezéssel idén is az evangélikus Gyülekezeti Házban tartottuk.
 
Jó hangulatban beszéltünk élményeinkről, tapasztalatainkról, sokan régi ismerősként köszöntöttük egymást. Köszönjük az együttműködést, az elvégzett munkát, a testvériséget, a jó hangulatot.
 
Szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazoknak, a résztvevőknek, a projektgazdáknak, a támogatóknak, aki bekapcsolódott valamilyen formában s így sikeresen megrendezésre kerülhetett ez a rendezvény.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >