Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow "Harc 20 millió kilogramm ellen"
"Harc 20 millió kilogramm ellen" Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2012. október 30.

Image Székesfehérváron indult útjára a „Harc 20 millió kilogramm ellen!” címmel egy új társadalmi célú kampány, amely az elhízás veszélyeire is felhívja a figyelmet. A Magyar Elhízástudományi Társaság egy új módszerrel indít harcot 20 millió kilogramm ellen. Ekkora ugyanis a felnőtt magyar lakosság súlyfeleslege. A programot a Civil Korzón mutatták be, az Alba Plazában.

 

Az elhízás járványszerűen terjed a világban, az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban krónikus betegségnek nyilvánította. A Magyar Elhízástudományi Társaság és a Harcosok Étrendje ezért is indított kampányt, elsőként pedig Székesfehérváron igyekeztek felhívni az emberek figyelmét az egészséges táplálkozásra és ezzel együtt a Harcosok Étrendjére.

Hazán lakosságának súlyfeleslege 20 millió kilogramm. Ezen hivatott változtatni a Harcosok étrendje. Úgy vélik az egészséges étrend alapja az a természetes napi ciklus, ami az evolúció során alakult ki, és amely szerint testünk még ma is működik.
Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi tanácsnoka hozzátette, az egészséges életmód elképzelhetetlen megfelelő táplálkozás és mozgás nélkül. Jilly Dávid magyarországi szakértő elmondta, hogy az időszakos böjtölés annyit tesz, hogy a nappali órákban jelentősen csökkentjük a bevitt táplálék mennyiségét, és főleg friss dolgokra, zöldség-gyümölcsre koncentrálunk és este eszünk egyet, ami pótolja a napi szükségletet.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >