Kezdőlap
Prima Díj-hetedszer Fejérben |
Írta: Dominkó Anita | |||||
2012. november 05. | |||||
A 7. Fejér Megyei Prima -díj átadó ünnepségről tartott sajtótájékoztatót Varga István, a VOSZ Fejér megyei elnöke a Megyeházán. Az idei Prima díj Fejér megyei jelöltjeit elsőként Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a Megyeháza Címertermében.
- Fejér megyében sok olyan tehetség van, akik többet tettek, és vállaltak, mint az átlag ember és ezért megérdemlik a jutalmat. Köszönet illeti azokat, akiknek támogatásával vagy áldozatkész munkájának köszönhetően megvalósulhatnak a Prima díjátadó ünnepségek Fejérben is, és kiosztásra kerülhetnek a díjak. Mindig örömmel támogatom az ilyen megyei kezdeményezéseket, ezért külön szeretném felhívni a települések polgármestereinek, a megye vezetőinek is a figyelmét, hogy lehetőség szerint támogassák a rendezvényt. Köszönöm a rendezvényben közreműködők munkáját, kiemelten a megyei gála motorjának, Varga Istvánnak, a megyei VOSZ elnökének, a jelölteknek pedig mindazt az erőfeszítést, amivel kiválasztásukat kiérdemelték. A jelölteknek sok sikert kívánok!- tette hozzá Törő Gábor. A közgyűlési elnököt követően Varga István ismertette a 2012. évi megyei Prima-gála rendezvény előkészületeit, és bemutatta a jelölteket és tevékenységüket. Az idei Prima díj átadáson is díjazni fogják a közalkalmazottak munkáját, közbiztonság különböző területein (mentésügy, tűzvédelem, polgár és honvédelem) nyújtó kiemelkedő teljesítményt - mondta Varga István. Az Év Vállalkozója díjak pedig ipar, kereskedelem, mezőgazdaság és szolgáltatás kategóriában kerülnek majd átadásra köztük lesz bankár, termelő, kereskedő is. A beérkező szavazatok alapján 1 közönségdíjat adnak át, melyről elmondta Varga István, hogy idén a szavazatok a nyomtatott sajtóban a Fejér Megyei Hírlapban, az online szavazatok pedig a www.fmh.hu és a www.fehervartv.hu és a www.hirvaro.hu web helyeken adhatók majd le. Az idei díjkiosztó gálán 12 különdíjat, 1 közönségdíjat és 3 fődíjat - egyenként 1millió Ft-os csekket adnak át az arra érdemeseknek. A gálával egybekötött bált 2012. november 24 -én Székesfehérváron a felújított Szent István teremben rendezik meg. Idén több mint 100 jelöltből választották ki a 12 jelöltet: Magyar színház- és filmművészet: 1) Burján Zsigmond - operatőr, szerkesztő Magyar képzőművészet: 2) Filep Sándor – festőművész, Sárbogárd szülötte, hosszú ideig élt és alkotott Fejér megyében. Magyar tudomány: 3) Gelencsér József - néprajzkutató 4) Csertáné Bohn Judit - mentálhigiénikus 5) Dr. Orosz András - szülész-nőgyógyász orvos Magyar oktatás és köznevelés: 6) Brakszátor Istvánné (született: Gede Teréz) - óvónő 7) Teleki Blanka Gimnázium Magyar sajtó (magyar írott és elektronikus sajtó): 8) Hargitai Lajos - a Bogárd és Vidéke főszerkesztője Magyar népművészet és közművelődés: 9) Károlyi József Alapítvány, Fehérvárcsurgó - gróf Károlyi György Magyar zeneművészet: 10 ) Quimby Zenekar Magyar sport: 11) Fa Nándor és Gál József - 25 éve indultak el a Szent Jupáttal 12) Dr. Mezőszentgyörgyi László testnevelő tanár és kézilabda szakedző
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|