A mai evangélium a szeretetről szól. Már maga a kérdés is jelzi, hogy különösen fontos ez a téma:”Melyik a legfőbb parancs?. Igy is kérdezhetnénk? Miért élünk? Miért érdemes élni? Mi az, ami nélkül nem érdemes élni? Jézus válasza egyértelmű és örökérvényű. A szeretet az a szegletkő, amelyen áll vagy bukik az életünk.

 

Azért vagyok keresztény, mert egyedül Jézus Krisztustól tudom, hogy a világot is és minden életet a Szeretet teremtett. Szent Ágostonék még merészebben fogalmaztak:”Amikor Isten elhatározta, hogy megteremti a világot, kilépett önmagából: extasim passus est”.

 

Igen, szó szerint ezt írták:eksztázisba esett! És ez az Ősszeretet van minden mögött és mindenben:”Benne élünk, mozgunk és vagyunk”

 

A vallások, mitológiák odaáig eljutottak, hogy az isteneket, démonokat tisztelni, félni, sőt rettegni kell. Azt egyedül az Ó- és Újszövetség hirdeti, hogy az Istent szeretni is kell. És nem is akárhogyan, hanem szívből, értelemmel és minden erőnket beleadva.

 

Jó lenne a mai vasárnap megkérdezni önmagunktól: hogyan és mennyire szeretjük az Istent? Legalább ma legyünk őszinték magunkhoz.

 

Másrészt azért vagyok keresztény, mert Jézus Krisztus az egyedüli, aki megtanít arra, hogy miért és hogyan kell szeretni önmagamon kívül minden embert, még az ellenségemet is.

 

Az Utolsóvacsorai lábmosás és a kereszten elmondott megrendítő imádság saját kínzóiért, bizonyítja, hogy Jézust követni a legnagyobb kincs és bravúr. Nélküle nemcsak szegényebbek lennénk, de nem tudnánk méltó életet élni.

 

Szent Ferenccel, az assisi baráttal együtt mondjuk: „Testvérkéim, kezdjünk el már szeretni”.