Talentumokkal, értékes kincsekkel indít útnak mindannyiunkat a teremtő Isten. A görög szentatyák logos spermaticos-nak nevezték. Életerős szellemi csírák ezek, melyeket szülőknek, nevelőknek, házastársaknak, lelkivezetőknek ismerniük és ápolniuk kell. A talentumok egyikét adakozásnak nevezzük. Ha az önzést, kapzsiságot, zsugoriságot nem engedjük érvényesülni magunkban, akkor a segíteni akarás, adakozás erénye futórózsaként virágzik ki lelkünkben, és megtapasztaljuk az „adni jó” örömét.

 

A mai evangélium épp erről szól: a hangoskodó jómódúak mellett Jézus, a mindent meglátó, észreveszi azt a szerény, csendes özvegyet, akinek mindössze két fillérje volt, és attól is meg tudott válni, mert teljesen rábízta magát a gondviselő Istenre.

 

”Mindent odaadott, amije csak volt”,---mondja Jézus a tanítványoknak.

 

Az evangélium mértékegysége épp az ellenkezője az eviláginak. Jézus szemében ez a mindenét odaadó, koldusszegény adta a legtöbbet, míg a dénárokat perselybe dobók adták a legkevesebbet. Az evangéliumban az a nagy, ami a világban semminek sem számít.

 

Ha ma semmi más nem igazolná Jézus Krisztust, mint ez a két fillérét perselybe dobó asszony, akkor is rá kellene döbbennünk, hogy korunk tragédiája épp az evangéliumi mérték elvetésében van.

 

Úgy ahogy azt Mécs László lőre látta:”Ha a mérték tönkre ment, senki, semmi meg nem ment”.