Kezdőlap
Adventi készülődés az oviban |
Írta: Meiszter Judit | |||||
2012. november 20. | |||||
Minden évben december elején van egy szülői délután a székesfehérvári Gyöngyvirág Óvodában, ahol együtt készülünk gyermekek/szülők az ünnepre. Jó a hangulat, szorgos kezek dolgoznak és a végén közösen énekelünk, mielőtt hazaindulnánk. Idén -kissé talán túlbuzgó első éves SZMK tagként - rávettem az óvónéniket, hogy hozzuk kicsit előbbre a készülődést. Teljesen véletlenül kezembe akadt ugyanis egy Metropol újság és a hátsó oldalon az EON pályázati felhívására bukkantam. Persze voltak izgalmak, hogy megkapjuk-e időben a polgármesteri aláírást a települési szándéknyilatkozatra, nem volt egyszerű glicerint szerezni sem, mert már nem adhatnak csak úgy a gyógyszertárak és szűkös volt az idő is, ráadásul az öt perces videóanyag megvágása és összeállítása igen kemény munka volt, de végül megoldottuk és leadtuk a pályázatot időben. Hógömb : bébiételes üveg fedelébe pillanatragasztóval - lényeg, hogy vízálló legyen - ragasszunk műanyag figurát. Az üveget töltsük meg vízzel és glicerinnel 1:1 arányban, majd szórjunk bele tetszés szerint glitterport. A fedelet is ragasszuk az üvegre. Mi fehér aprószemcsés glittert használtunk, így tényleg olyan, mintha hó esne az üvegben. Az illatos kis fenyő apró cserépbe nyomott gyurmában áll, hurkapálcika a szára, papírkúp alapra ragasztott kávészemek, fahéjdarabkák, szegfűszegek és szegfűborsok adják ki a lombját. Kár, hogy az illatát nem tudjuk megmutatni. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani az óvó néniknek, minden lepkecsoportos kisgyereknek, szülőnek, nagyszülőnek, a polgármesteri hivatal munkatársainak a hivatalos rész intézéséért, és végül, de nem utolsó sorban a férjemnek, aki minden "őrültségemben" mellettem áll és ahol tud, segít.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|