Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Jegyzetek egy fesztiválról Nyomtatás E-mail
Írta: Lovag Bornemisza Attila   
2012. november 28.

Image A Batsányi - Cserhát Művész Kör, immár ez évben másodszor mondhatja el, hogy nagyszerűen szervezett fesztiválján több mint 250 személy vett részt, az Erzsébetligeti színház „Harmónia termében”.L egelőször Ihász-Kovács Éva: Árpád sírja, majd Lovag Bornemisza Attila: Élőjátéka: Aletta van der Maatról hangzott el. Utána a „ Magyarok Világhimnusza c. dal alatt bevonult a „ Magyar Korona” és a királyi ékszerek, amelyeket Dáma Kapu Júlia és Lovag Kapu Lajos házaspár készített.

 

 

E ceremónia felemelő és sikeres volt. S ezzel kezdetét vette a maratoni műsor, melyet Balázsi Judit köszöntött. Elmondta, hogy a mai nap fővédnökei a „Történelmi Szent Lázár Nemzetközi Katonai és Ispotályos Lovagrend Máltai ágának magyarországi nagyperjelsége és tagsága volt, Chev GCLJ Chev. vitéz Török Ádám nagyperjel és GCLJ Chev. vitéz Bognár László kancellár, Chev. Lovag Bornemisza Attila parancsnok, a rend nemzetközi művészeti vezetője.

Tiszadada polgármestere Mizser Zsolt és Tiszadada kulturális referense ifj. Kovács Géza költő. Ők külön ajándékot is felajánlottak a pályázóknak. Balázsi Judit köszöntötte a részvevőket és színpadra kérte Bacsa Ferenc énekművész, gitárművészt, aki színesített operabetétekkel és szép olasz dalokkal dobogtatta meg a szíveket. Majd fellépett egy zenemű előadásában, Sebastián klarinétművész, vastapsot kapott.

Több költő, író is bemutatkozott, a festőművészek, akik elhozták képeiket az üvegfolyosón mutatták be alkotásaikat, Gy. Simon Margit, Koncz Eta, Lovag Ősi Kovács Imre, Petneházy Kiss Bence vezetésével. Sikeres volt Balázsi Judit előadóművész és Bornemisza Attila előadásában: Molnár Ferenc: Színház c. egyfelvonásos vígjátéka, vastapsot kapott. Majd Kecskés Borbála versmondása, aki Bornemisza Attila, Ihász-Kovács Éva, Kecskés Bea verseivel köszöntötte a közönséget,és sok-sok tag élményt adó írásai után elkezdődött a Gála, melynek teljes névsorát itt közöljük.

Nagy siker volt Dáma Semes - Bogya Eszter népi faragó és énekesnek, aki gitárral mutatta fel a magyarság szép dalait. Bodnár Mária népdalénekes szép műsora, Varga Bence bűvész újabb érdekességeit mutatta be, majd Bacsa Ferenc énekművész műsora, ami nagy-nagy élmény volt. Lovag Bornemisza Attila, Lovag Ihász-Kovács Éva pedig kiadták a díjakat. Balázsi Judit konferált.

Elmondták, hogy 200 pályázat érkezett az ország területéről, ebből 151 volt amit elbírált a zsűri: Dr. Kesztyűs Ferenc esztéta, művészettörténész, Lovag Ihász-Kovács Éva költő, író, esztéta, Lovag Bornemisza Attila költő, esztéta, Petneházy Kiss Bence népművész. A díjakat a kör elnöke: Lovag Bornemisza adta át. Liget Erzsike népművész felajánlott egy gyönyörű népi gyöngysort, amit ő adott át Kecskés Beatrix költőnőnek.

A díjkiosztó után még hallhattuk, Ihász-Kovács Éva költő és sok-sok tag versét. Dáma Erdős Anna, Mukli Ágnes, és sokan mások, Just Krisztina stb. Névnapján köszönthettük elnökségi tagunkat, a nagy tehetségű Tokaji Márton költőt, a Debreceni csoport elnökét. Szerepeltek ifjúsági tagjaink: a Zágony lányok: Evelyn, Adrien is!

Délután még gitározott és énekelt Bacsa Ferenc, Séfer Csaba nagy sikerrel, több vers is elhangzott, négy órakor ért véget a fesztivál, tele jó kedvű, kedves emberekkel, akik még elbeszélgettek, hisz ritkán találkozhatnak.

A képzőművészek közül kiemelkedtek: Sáráné Blaskovics Judit népművészeti ruhái, Sándor Irén festőművész képei, Gy. Simon Margit alkotásai, és Ősi Kovács Imre tanodájának sok-sok szépsége, Nógrádi Katalin festőművész, de felsorolhatatlanul sok, szép kép, grafika, rajz, szobor díszítette a termeket amit végig meg lehetett tekinteni. A 250 kép kiválóan reprezentálta a kör magasztos műsorát. Minden jó ha jó a vége.

Egy szép és értékes napon vehettünk részt és köszönjük Istennek, hogy szép napot, erőt adott a megrendezéséhez. Köszönet érte mindenkinek, Dezső Ilona Annának a videózásért, Papp István Lászlónak a fényképekért, a színház vezetőinek, és Kovács Péter polgármesternek, a termekért, öltözőkért, Tiszadada küldöttségének, vendégeinknek, a s mindazoknak, akik tettek érte!

Batsányi-Cserhát Művész Társaság összesített díjai

 A zsűri összeállítása: Lovag Ihász-Kovács Éva Quasimodo-díjas költő, a Magyar Kultúra Lovagja, a zsűri elnöke Chev. Bornemisza Attila költő, író, a kör elnöke, lovagparancsnok, a zsűri titkára Petneházy Kiss Bence író, népművész, alelnök Dr. Kesztyűs Ferenc művészettörténész.

Pályázati díjak:

Art díjban részesültek:

1. Pongrácz Imre Márk 2. Vass Veronika 4. Cz. Novák Ibolya 5. Gyulai Saci 6. Vass Gabriella 7. Morva Ildikó 8. Szathmáry Olga Ottilia 9. Rózsa Mária 10. Takács László 11. Gyenes Kálmán 12. Kacsa Zsóka 13. Gál Katalin 14. Répás Zoltán 15. Tóth Dóra 16. Balta Nikolett 17. Kovács Béláné 18. Debreceni Szabó Irma 19. Bahus Szabrina 20. Gaál Krisztián 21. Sárközy Vendel Gergely 22. Csizmadia Krisztina 23. Mihalicza Csenge 24. Lévai Zsuzsanna 25. Hnizda Lívia 26. Gál Mária 27. Bogdán Zsóka 28. Lencsés R. Júliánna 29. Srankó Kacsó Rózsa 30. Waldhauser Szimonetta 31. Stefszki Viktória 32. Kiss Miléna 33. Gédai Karolina 34. Pandur Renátának 35. Tóth Boglárka 36. Séfer Csaba 37. Bujtás - Schuecz Erzsébet 38. Györke - Seres Klára 39. Ónody Magdolna 40. Tomor Gábor 41. Irina Hjuth Túróczi 42. Szép Mária 43. Godzsa Zoárd 44. Szomorú Piroska 46. Váradi Gabriella 47. Takács Antal 48. Kéri Mária 49. Gyenes Károly 51. Polonyi Hermina 52. Polonyi Gréta 54. Turóczi Imre 55. Kismarjai Kelemen Ilona 56. Papp István 57. Tóth Hekkel Arany 58. Jalcs Irén Ezüst és Arany oklevelet kaptak: 59. Fenyvesi András 60. H. Czékmány Ilona 61. Éliás Marcsi 62. Hazadi Mária 63. Ifj. Kovács Géza 64. Máté Jánosné 65. Sárközy Árpád 66. Sarkadi Gyula 67. Máté Jánosné 68. Bankó Róbert 69. Dócs György 70. Csuka Magdolna 71. Cserős Mária Aranydiplomát kaptak: 70. Csizmár Boglárka 72. Eszes Mária Erzsébet 73. vitéz Ország György 74. Domokos Kázmér 75. Pocsai Júlia 76. Dömök Eliz 77. Szabó Kila Margit 78. Schvalm Rózsa 79. Varsányi Edit 80. Elizabett Schobert 81. Medgyesiné Tóth Jolán 82. Mukli Ágnes 83. Kiss Margit 84. Fazekas Imre Pál 85. Gyöngyösi Katalin 86. Bartók Andrásné 87. Kacsa Istvánné 88. Klaszán Erzsébet (könyv) 89. Bodnár Mária népdalénekes 90. W. Holler Mónika 91. Brilló Erzsébet 92. Varga Bence bűvész 93. V. Hegedűs Zsuzsa 94. Kiss Irma 95. Gábriel Solerozsa Maruzsi 96. Sándor István 97. Erdélyi Tibor 98. Anatol Hungrois (Németortszág) 99. Képíró Gyula 100. Kalányos József 101. Kólák Edit 102. Lazarev Oleg Alekszandrovics 103. Pagonyi Szabó János 104. Sas Péter 105. Tobak László 106. Gy. Simon Margit 107. Papp Judit 106. G. Orosz Piroska 107. Rónyai Ágnes

Murinyi József díj:

109. Vaskó Ferencné Gálfí Erzsébet 110. Mészáros László 111. T. Molnár Zsuzsa 112. Dr. Újlaky István 113. Szilágyi Kiss Margit 114. Nógrádi Katalin 115. Keczely Gabriella 116. Nagy Ferenc István 117. H. Csuta Terézia 118. S. Varga Gizella 119. Sándor Szilvia 120.

Kolozs József Sándor Örökös tag díj:

121. Koncz Eta 122. Dezső Ilona Anna 123. Kapu Júlia 124. Just Krisztina 125. Dragony Tímea zeneszerző 126. Bősze Éva 127. Frankó Anna 128. Varga Gábor 129. Nagy Erzsébet 130. Farkas Molnár Terézia (Cserhát Kiváló Művész díj)

Életmű díjat kapott:

131. Klaszán Sándorné

Társadalmi nagydíjban részesült:

132. Kovács Imréné Ilonka

Gyémánt diplomát kapott:

133. Holló Ila 134. Gyenes Klára 135. Siess Zsuzsa 136. N. László Gizella 137. Kecskés Beatrix

DISZPOLGÁRI CIMET KAPOTT:

138. Kecskés Borbála 139. Ősi Kovács Imre a Magyar Kultúra Lovagja festőművész 140. Tokaji Márton az Alföldi Csoport vezetője 141. Sáráné Blaskovics Judit 142. Dáma Lovag Erdős Anna 143. Éles Árpád 144. L. Praszna Mária 145. Fátyol Zágonyi Mónika 2. db. 146. Gujás Márta 147. Sándor Irén 148. Tóth Zsuzsanna Sára 149. Dáma Simon M. Veronika

„ Munkácsy Mihály Díj” :

150. Farkas Molnár Terézia

Különdíjában részesültek:

Semes Bogya Eszter fafaragó és népi énekes Béres Hajnalka író, festőművész Herczeg László író, költő (Cserhát Nívódíj) Bacsa Ferenc énekművész Monok Zsuzsanna Balázsi Judit Dudás Margit Auróra

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >