Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow IV. Fehérvári Versünnep
IV. Fehérvári Versünnep Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2012. december 10.

Image A Fehérvár Médiacentrum Kft. a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve ismét Fehérvári Versünnepet szervez.

 
A „2013 Szent István Emlékév” programsorozatának keretében megrendezésre kerülő megmérettetésre 2013. január 31-ig jelentkezhetnek, verssel az irodalomkedvelő fiatalok. A helyszín ezúttal is a Szent István Művelődési Ház lesz.
 
A versenyben azok a 9-13. osztályos fiatalok vehetnek részt, akik székesfehérvári középfokú oktatási intézményben, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely egyházi középfokú oktatási intézményében tanulnak.
 
A megmérettetésen azok is indulhatnak, akik más település középfokú oktatási intézményének 9-13. évfolyamos tanulói, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkeznek. A jelentkezéseket 2012.december 10-től várják a szervezők. A programsorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
„A megemlékezések és évfordulók sorában a 2013-as év kivételes lesz a székesfehérváriak számára. Amikor a fehérvári lokálpatriotizmusról beszélünk, annak biztos meghatározója a Szent István-i örökség. Az utókor úgy lehet méltó a nagy elődökhöz, úgy erősítheti tovább az ezeréves államot, ha a felejtés helyett emlékezik, emelt fővel és tiszta szívvel. Kiemelt feladata Székesfehérvárnak, hogy méltóképp emlékezzünk, olyan programokkal melyek értéket közvetítenek, s ilyen a IV. Fehérvári Versünnep is, mely már hagyománnyá vált városunkban. Emellett a tehetséggondozás is jelentős feladata Székesfehérvár önkormányzatának, ezért is tartja fontosnak az olyan rendezvényeket, mint amilyen a Fehérvár Hangja és a IV. Fehérvári Versünnep is.” – mondta el az esemény kapcsán dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
 
A IV. Fehérvári Versünnep tájékoztatóján Spányi Antal megyés püspök így fogalmazott: „A Püspökség kezdettől fogva támogatta a Versünnep kezdeményezést, és magam is szívesen vállalom el évről-évre ennek a rendezvénynek a fővédnöki tisztét. A várossal és a szervezőkkel együtt ezúton meghívom a város fiataljai mellett az Egyházmegye diákjait is, hogy méressék meg magukat. Külön öröm számomra, hogy Székesfehérváron – a hívő király és világi uralkodó városában – 2013-ban egy egész esztendőt tudunk szentelni Szent Istvánnak, és verseken keresztül is megidézzük emlékét.”
 
A 2013. január 31-ig tartó jelentkezés részletes feltételeit, valamint a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat a www.versunnep.hu honlapon találják az érdeklődők.
 
A válogatókra 2013. február 17-én és 23-án kerül sor. A IV. Fehérvári Versünnep döntőjét 2013. március 23-án rendezik meg.
 
A IV. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész lesz.
 
A zsűri tagjai: Szalay Marianna színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Varga Sándor újságíró, Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, valamint a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Tóth Tamás esperes plébános.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >