Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Befejeződtek az őszi érettségi vizsgák Nyomtatás E-mail
Írta: Csathó Barna   
2012. december 10.

Image Immár harmadik alkalommal szervezte meg a Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya az érettségi vizsgákat, melyek  néhány nappal ezelőtt értek véget. A 2012. őszi érettségi vizsgákra Fejér megyében 1020-an jelentkeztek, akik közép szinten kilenc érettségiztető telephelyen, 13 vizsgabizottság előtt valamint emelt szinten három vizsgahelyszínen 17 tantárgyi bizottság előtt adhattak számot tudásukról.

 
Az emelt szintű vizsgák vizsgahelyszínére a Kormányhivatal a Ciszterci Szent István Gimnáziumot, a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolát és a Vasvári Pál Gimnáziumot kérte fel. A Fejér Megyei Kormányhivatal Vizsgabizottsága a Ciszterci Szent István Gimnáziumban működött.
 
A vizsgatantárgyak megoszlásában az angol nyelvi vizsga vezet 286 közép szintű, 53 emelt szintű vizsgával majd ezt követi az informatika 190 közép és 14 emelt szintű jelentkezéssel. Informatikából az emelt szinten vizsgázók közül négyen angol nyelven tettek vizsgát.
 
Magas számban vizsgáztak közép szinten matematikából (127 fő), magyar nyelv és irodalomból (95 fő) és német nyelvből (91fő). A jelentkezők ebben a vizsgaidőszakban is élhettek a hét vizsgafajta mindegyikével, azaz a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.
 
Az őszi vizsgaidőszakban hagyományosan előrehozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben, megyénkben idén összesen 704-en.
 
Jelentős volt még az ún. rendes érettségi vizsgák száma, 199 és a szintemelő vizsgák száma, összesen 105. A vizsgabizottságok döntései ellen törvényességi kérelmet nem nyújtottak be.
 
A Kormányhivatal szervezésében és támogatásával, az érintett vizsgahelyszínek pontos, precíz munkájának köszönhetően problémamentesen folytak le a vizsgák.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >