Székesfehérvár egyik legidősebb polgárát az önkormányzat nevében Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dienesné Fluck Györgyi idősügyi tanácsnok köszöntötte. Dr. Cser-Palkovics András a köszöntés során adta át a Polgármesteri Elismerő Érmet a 105 éves Antal Károlynak, aki példamutató családi életével, elkötelezettségével, kimagasló munkásságával példát mutatott, erőt adott családjának és minden városát szerető fehérvárinak.

 

A polgármester az elismerő érem mellett átadta Orbán Viktor üzenetét és azt a levelet, amelyben a miniszterelnök köszönti Antal Károlyt. Károly bácsi korának megfelelően jó egészségnek örvend, szívesen beszélgetett a köszöntőkkel. Mesélt az orosz fogságról, a háborúról, felidézett régi emlékeket.

 

Merényi Katalin, Antal Károly unokája röviden így mesélt nagyapja életéről:

 

„Nagyapám krisztusi szegénységben élte le élete első harminc évét. Édesanyja olyan szilárd erkölcsi útmutatásban részesítette gyermekeit, hogy nem tűrte a legkisebb botlást sem. A Bibliából minden este felolvasást tartott, mély Istenhit alakult így ki mind a 6 gyermekben. Mint huszonéves fiatal úgy házasodott, hogy feleségével közösen egy szalmazsákjuk, egy kanaluk és egy tányérjuk volt. Mindez a nagy gazdasági világválság idején. A gyermeket akkor nem „vállalták”, hanem, amikor jött fogadták.

 

Ilyen egyszerűen történt ez az ő esetükben is. Kapni soha semmit, senkitől nem kaptak. De, amikor hihetetlen szorgalmuk eredményeként már adni is tudtak, adtak. Gondoztak idős szülőt, nagynénit, árva gyermekeket. A munkaszeretet, és a szakadatlan kemény, megalkuvást nem ismerő munka volt életük meghatározó eleme. Nagyapám egyetlen munkahelyen töltött el 36 esztendőt, a legnehezebb bőrgyári fizikai munkát végezve. Mindebből csak a II. világháború első vonalában, majd az orosz hadifogságban eltöltött idő jelentette a „kikapcsolódást”.

 

Kis házukat a Sió-híd bombázásából eredő légnyomás lakhatatlanná tette. Nagyanyám egy fillér jövedelem nélkül helyreállította azt, mire nagyapám a hadifogságból 40 kilósan fogatlanul, hófehérre őszült hajjal megérkezett. Lehetetlent nem ismerve az út menti fákról szedett szedret pálinkának főzte ki és abból teremtette meg az építőanyagra valót és látta el a két gyermeket. Szorgalmuk, kitartásuk révén kis szőlőt vásárolhattak, amelynek terméséből nagyapám borfogyasztása évente egy deciliter volt: újborát ugyanis mindig megkóstolta.

 

Kölcsönt soha nem vettek fel. Mindent a maguk erejének köszönhetnek. 1970 –ben költöztek Székesfehérvárra. Az ötvenes éveiktől kezdődően egészségük megtartásában áldozatos támogatásban részesültek édesanyámtól. Hogy mindketten megérték 100. születésnapjukat, abban oroszlánrésze van az ő szakszerű, kitartó és szeretetteljes munkájának.

 

Az elmúlt 15 évben már a teljes ellátásukról is ő gondoskodik. A hét minden napján napi 24 órában. Most már csak nagyapámról, mert a „Dédi”, - ahogyan a család hívta őt-, öt éve már nincs közöttünk.

 

Mit kívánhatnék 60 évesen fiatal honfitársaimnak, akiknek talán nem kevésbé küzdelmes ifjúság jutott, mint 105 éves nagyapámnak? Azt, hogy a becsület, a hit, a munka az a biztos alap, amelyre építeni lehet. Gyors eredményre nem szabad számítani. De biztos eredményre igen.” – hangsúlyozta Merényi Katalin, a 105 éves Antal Károly unokája.

Hozzászólások

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."