Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Két keréken a börtön felé
Két keréken a börtön felé Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. január 21.

Image A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói egy 16 rendbeli kerékpárlopási ügyet fejeztek be. Az 55 éves hajléktalan elkövetővel szemben vádemelési javaslattal küldik meg az iratokat a napokban a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek.

 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, hogy a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra tavaly nyáron több bejelentés érkezett kerékpárkopásokkal kapcsolatban. A bűncselekmények Székesfehérváron történtek, de különböző utcákban.
 
Az azonban mindegyik esetben megegyezett, hogy a biciklik az utcán álltak, és le voltak zárva. A fehérvári nyomozók nagy erőkkel indultak az elkövető felderítésére. Adatgyűjtéseik során kiderült, hogy egy általuk jól ismert hajléktalan férfi – aki korábban többször követett már el kerékpárlopásokat – a nyáron szabadult börtönbüntetéséből, és azt követően szaporodtak meg a kerékpárlopásokkal kapcsolatos bejelentések
 
Így a férfit a rendőrök nyár végén elfogták, majd előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol elszámoltatása során beismerő vallomást a kerékpárlopásokkal kapcsolatban. Mivel együttműködött a hatósággal, szabadlábon védekezhetett. Azonban a biciklilopások még ezután sem értek véget, így a fehérvári nyomozók figyelőakciót szerveztek azon fehérvári utcák környékére, ahonnan jellemzően eltűntek a kétkerekűek.
 
Így figyeltek fel 2012. október 04-én a Budai úton az általuk korábban már gyanúsítottként kihallgatott 55 éves hajléktalan férfire, aki egy kerékpárral közlekedett. Amikor észrevette a rendőröket, menekülni kezdett, és hátrahagyta a biciklit. A nyomozóknak végül a Zsolt utcában sikerült elfogniuk.
 
A kerékpárt pedig lefoglalták. Miután ismét előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol folytatólag gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették. Azóta előzetes letartóztatásban van. Közben a széleskörű nyomozásnak köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a férfi terhére összesen 16 kerékpárlopás róható.
 
Ezek között vannak néhány ezer forintot érő kétkerekűek, de 100 000 Ft-ot érőek is. Kiderült az is, hogy az elkövető a lopott biciklik mindegyikét az eltulajdonítást követő pár órán belül már tovább is értékesítette. Ezek nagy részét a rendőröknek épp egy sértett közreműködésével sikerült megtalálniuk. A hölgy ugyanis a bolhapiacon fedezte saját tőle korában ellopott kerékpárját, amiről értesítette a hatóságot.
 
Ezután foglaltak le ott a rendőrök több kerékpárt is, amiket visszaadtak tulajdonosaiknak. A korábban 13 alkalommal büntetett 55 éves hajléktalan férfivel szemben a fehérvári nyomozók befejezték a büntetőeljárást, és az iratokat a napokban küldik meg vádemelési javaslattal a Székesfehérvári Járási Ügyészség felé.
 
< Előző   Következő >