Önkéntelenül felmerül a kérdés, miért is van kisértés? Mi lehet a célja Istennek azzal, hogy életünk minden órájában ki vagyunk téve annak, hogy megkisértsen a sátán? Mert ugye azt mondanom sem kell, hogy minket ugyanaz a valaki kisért meg, mint Jézus Urunkat.

 

A kisértés olyan, mint az ijedtség, mely a gyermeket atyjához kergeti: Segíts apám!

 

Hasonlít a viharhoz, amely arra készteti a fát, hogy mélyebb gyökereket eresszen. A kisértés kérdés Istentől felénk: hogyan is állunk a szeretettel, az Isten- és a felebaráti szeretettel?

 

A kisértés lényegét, sőt talán azt is mondhatnám, szükségszerűségét legjobban akkor érjük meg, ha nagy próbatételnek tekintjük:próbára tesz az Isten, mert nagy feladatokat kíván ránk bízni. Éppen ezért szokták mondani a lelkivezetők, hogy akinek soha sincs kisértése, olyan mint az álló víz, elposványosodik, elbűzösödik, és rendszerint hihetlen gőgössé, arrogáns farizeussá válik.

 

Hogy mennyire fontos a Krisztus követésben a próba, mutatja, hogy Jézus megkisértését az evangélium részletesen leírja, hogy abból megtanuljuk, hogyan kell viselkednünk, amikor minket kisért meg a sátán. Mindig, mindenre azonnal „nemet” mondani!

 

Az élet olyan mint a sportpálya, melyen csapatok válogatott mérkőzéseket vívnak. Van az Istennek is, de a sátánnak is csapata. Mindkét fél kmény edzéssel készül a bajvívásra. Az élet olyan, mint a sakktábla.

 

A sátán mindig győztesnek képzeli magát, és azzal a hazugsággal áll elő, hogyha fellázadunk, olyanok leszünk, mint az Isten. Nagypénteken is azt gondolta, hogy a meccset ő nyerte meg: sakkmattot adott a Megváltónak….

 

Korunk embere teljesen földhöz ragadtan, csak az anyagi javak megszerzéséért él.

 

Nekünk szól Jézus, amikor a sátán fejéhez vágja a legnagyobb igazságot: „Nemcsak kenyérrel él az ember”