Sok mindenre rávezet minket a mai evangélium. Olyan fontos dolgokra, melyeket különben nem is veszünk észre... Jézus megszólít három apostolt, hogy menjenek vele. Péter, Jakab és testvére, János azonnal követték, bár nem tudták, hogy Jézusnak mi a célja.-  És már ez a kezdet is elegendő, hogy megálljunk és magunkra reflektáljunk. Hányszor szólít meg minket az Isten, és nem követjük, mondván, hogy hátha nem is olyan fontos utána menni.

 

Azt, hogy a Mester hegyre viszi őket, csak később derült ki. A halászok nem hegyi lakók, és Péternek alighanem fárasztó lehetett ez a különös „hegyi túra”. Irja is az evangélium, hogy fent a hegyen elaludtak..-Istennel, Jézussal mindenütt lehet találkoznunk, de vannak olyan titkok, melyeket Ő csak fennkölt lelkekkel tud megosztani. I

 

gy válik a hegy szimbolummá: minden, ami magasztos, az „fönt” van, fönt a hegyen.

 

Azt is megtudjuk az evangéliumból, hogy az apostolok ott annyira jól érezték magukat, hogy Péter nem is akart lejönni onnét., sőt sátrat akart verni.-Jézussal lenni fent a hegyen olyan nagy élmény, hogy egész életünket átalakítja.

 

Ezt a Tábor hegyi evangéliumot a liturgia minden nagybőjtben ezen a vasárnapon elénk tárja. Minden bizonnyal azért, hogy ne riadjunk meg Jézus nagypénteki töviskoronás arcától. Két hegy néz egymásra. Mindkettőre Jézus visz fel bennünket.

 

Ma ámulva nézzük fénytől ragyogó isteni arcát a Tábor hegyen. –Nagypénteken, a Kálvária hegyén az arcul csapott, megvert, agyonkínzott szenvedő Jézus arcot látjuk.

 

Mindannyiunk élete e két hegy között zajlik. Szenvedéseinkből csak úgy tudunk keresztet formálni, ha közben látjuk Krisztus isteni arcát