Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Baleset szemtanúit keresik
Baleset szemtanúit keresik Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2013. március 11.

Image A Móri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat cserbenhagyás vétség elkövetése miatt ismeretlen tettessel szemben, aki 2013. február 25-én 07 óra 30 perc körüli időben a 81-es főút 25-ös km szelvényében, Mór külterületén anyagi káros közlekedési balesetet okozott.

 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján egy Citroen Berlingo közlekedett a főúton Mór felől Székesfehérvár irányába.
 
Haladása során a 25-ös km szelvényhez érve észlelte, amint egy Székesfehérvár felől közlekedő, sárga színű Seat Leon személygépkocsi egy tehergépkocsi előzésébe kezd, és emiatt áttér az ő sávjába. A Citroen vezetője csak úgy tudta elkerülni a frontális ütközést a Seattal, hogy lehúzódott a jobb oldali útpadkára, így a három jármű, ütközés nélkül haladt el egymás mellett.
 
A kitérő manőver közben azonban a Citroen a laza, sáros útpadkán megcsúszott, átsodródott a szemközti forgalmi sávba, és ott összeütközött egy szabályosan, Székesfehérvár felől közlekedő Opel Insignia személygépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt, az Opelben és a Citroenben anyagi kár keletkezett.
 
A Seat Leon vezetője annak ellenére, hogy az előzést követően feltételezhetően észlelte a balesetet, nem állt meg és nem nyújtott tőle elvárható segítséget a balesetben érintett járművezetők részére.
 
A balesetet okozó járművezető beazonosítása érdekében a fentiek alapján a móri rendőrök a 22/407-063-as telefonszámon várják a Seat Leon által megelőzött tehergépkocsi vezetőjének, továbbá azoknak a jelentkezését, akik a balesetnek szemtanúi voltak, illetve a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.
 
Segítségüket előre is köszönik!
 
< Előző   Következő >