Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ami tapad, az ragad! - Egy papírszínház restaurálásának fortélyai Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2013. március 12.

Újabb előadással folytatódik a Hetedhét Játékmúzeum „Kirakó” című szabadegyetemi előadás-sorozata. A téma ismét a restaurálás, ám ezúttal egy papírszínház újjászületésének folyamatába nyerhetnek betekintést az érdeklődők.

 
A Hetedhét Játékmúzeum panorámaszínháza Moskovszky Éva halála után került az intézmény gyűjteményébe. A kisszínház az 1910-es években egy kislány és egy kisfiú játéka volt, akiknek érzelem- és gondolatvilágát nagyban formálták az eljátszott és átélt mesék. A gyerekek továbbörökítették kedvenc játékukat.
 
A kislánynak felnőttként nyolc gyermeke született, akik közül az egyik lányka évtizedeken keresztül óvta és őrizte a családi nevelés és szórakozás kincset érő, romos kellékét, a papírból készült, muzsikáló színházat.
 
A műtárgyat 2012-ben, a múzeum állandó kiállításának megnyitására restaurálták a szakemberek.
 
A szabadegyetem keretében március 12-én, kedden 16.30 órától a Réber-teremben Sor Zita restaurátor beszél a tárgytípus történetéről, valamint a rendkívüli gondosságot és körültekintést igénylő papírrestaurálás kulisszatitkairól.
 
Előadásának címe: „Ami tapad, az ragad! - Egy papírszínház restaurálásának fortélyai”.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >