Magyar anyanyelvünk óriási kincsesbánya. Olyan árnyalatokat is ki tudunk fejezni, melyeket más nyelv csak körülírva tud valamelyest megközelíteni. Itt van például a tékozlás, pazarlás szavunk. Csak egy kis előszót kell alkalmaznunk, és már is két pólusú lesz a mondanivalónk. Hiszen mást jelent az elpazarolni és egészen mást a rád pazarolni kifejezés.

 

Ma a tékozló fiú történetét mondja el nekünk az Úr Jézus. Legtöbbször arról hallunk, hogy a kisebbik fiű pazarló életmódjáról és megtéréséről szól a történet. Valójában sokkal mélyebbre hatol az isteni üzenet.

 

Hiszen azt kell megfontolnunk, hogy Urunk mikor és kiknek mondta el ezt a megrázó történetet. Azoknak a farizeusoknak, akik állandóan méltatlankodtak, hogy Jézus miért áll szóba a vámosokkal, utcanőkkel. Hiába mondta nekik, hogy ő azért jött, hogy megtérítse az elveszett lelkeket.

 

Két út van számunkra. Az egyik az ember útja az Istenhez. Ennek neve: alázat. A másik az Isten útja az emberhez. Ennek neve: irgalom.. Erről szól a mai evangélium.

 

Ha ez a két út találkozik, akkor van Laetare, vagyis öröm vasárnap: isteni lakoma, ünnepi ruha, gyűrű a hazatalált gyermek ujjára, tánc, vigasság. Ez az a misztika, amiről legutóbb is volt szó.

 

És mi van akkor, ha ez a két út nem találkozik? Akkor lép a színre a mindig szófogadó, mindig precíz, törvénytisztelő nagyobbik fiú, aki gőgje, sértődöttsége és irigysége miatt nem akar részt venni a család közös nagy lakomáján. Hiába hívta, kérlelte az apja.

 

Nagybőjt van: a megtérés ideje. „Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk, Urunk és az egész világnak”